Lazítás, hazafelé készülődés

Mindenféle kövek legördültek a szivemről, befejeződött az iskola, egy szép ceremóniával megkaptam az okleveleket, jógainstruktor, jógatanár, pirosöves jógini és még ki tudja mivé avattak itt az elmúlt szombat este.
Visszaköltöztem az Ananda Resort-ba, ami azt jelenti, hogy nincs többé konyhám, főzöcskézés, bevásárlás, viszont van medence, tudok uszizni, meg pihizni, van itt jó kis étterem, ott ehetek finom, egészséges étkeket, mágikus kezű masszőrnénihez járhatok masszíroztatni, és amikor a kedvem tartja elmehetek a tantra workshopra, amin a swamitól tanulhatok még rengeteget, ha még belefér valami a fejembe. Ma már reggel ott voltam, és, most hallottam harmadszorra ugyanazt, és rengeteg új dolgot értettem meg, ami valószínűleg elkerülte eddig a figyelmemet. Ilyen ez a világ itt. Nagyon sokszor kell meghallgatni ugyanazt, hogy összeálljon a kép. És, mivel a délutáni órákra nem mentem el, arra is jutott időm, hogy átnézzem az írásos anyagot, amit a workshopon kaptunk, meg a saját jegyzeteimet, és így még izgalmasabb dolgokra derült fény.

A barátnőimmel ma búcsúvacsorát rendezünk, mert Évi holnap hazamegy, holnap délután meg beruccanunk a városba, feltesszük őt a hajóra, és Andival körülnézünk az éjszakai piacon, hátha akad valami hazavinnivaló finomság.

Már nagyon készülődök hazafelé. Idén, úgy döntöttem, előre küldöm a lelkemet, mert tavaly, másfél hónap távollét után legalább egy hónapig kellett várni, hogy a lelkemnek minden darabja visszaérkezzen Magyarországra. Most 3 hónapot töltöttem távol, képzelem, milyen nehéz lesz neki hazatalálni, és most nem akarok olyan sokat várni rá.
Nagyon sok dolgunk van otthon nekünk együtt, úgyhogy jó lesz, ha hamar összetalálkozunk.

Most megyek a búcsúvacsorára.

Vége a sulinak!!!! Vakáció!!!!!!!!

Ma megcsináltuk az utolsó vizsgát. Hát az az igazság, hogy kicsit csalódott voltam. Vagy inkább úgy mondanám, hogy nevetséges volt. Halálra izgultuk magunkat az utolsó héten, mert igazából senkinek sem sikerült igazán tanulni a vizsgára, mert mindenki minden szabad kapacitását a gyakorlati órájára való készülésre fordította. Hogy mi lesz velünk, már annyi új információt kellett elraktározni, hogy attól féltünk, hogy nagyon sok keveredés lesz belőle (mármint a fejünkben). Anatómiából volt itt egy tudós lány, és még az utolsó éjszakára nekemadta a jegyzeteit, persze segítésképpen. A jegyzetek aztán velem aludtak, és reggel, még pirkadat előtt úgy döntöttem, hogy mégis belenézek, ha már itt van. Másfél óra alatt átrégtam magam a 10 oldalon. Mondhatom, kb a 75 %át egyáltalán nem értettem, mert persze angolul is volt, meg anatómia is volt, meg hát csak egy jegyzet volt, vázlatpontok. A másik 25%-ot meg nem tudtam elolvasni, mert persze kézírás volt. Aztán letettem róla, hogy megértsem, és elindultam a vizsgára. Az elméleti vizsga egy 70 kérdésből álló teszt volt, 70 perc lett volna rá, és kb 20 perc alatt kész voltam vele.Az értékelésnél aztán kiderült, hogy 3 válaszom nem volt helyes, de abból is az egyiket törölték, mert a kérdés olyan volt, hogy nem lehetett rá rendesen válaszolni. És mindezt úgy, hogy nem tanultam. Szóval vagy én vagyok zseni, vagy a kérdések voltak kicsit egyszerűek, ezt mostmár nem fogjuk tudni eldönteni. A gyakorlati vizsga meg vicces volt, mert nehéz ászanákat kellett hosszasan kitartani, és valóban nagyon nevetségesek voltak a drága tanáraink, akik stopperral figyeltek minket, ahogy fejen, vállon vagy fél lábon állunk. Volt még egy választható gyakorlat Tratakának hívják, egy pontot kell nézni pislogás és hunyorgás nélkül minél tovább. Az volt a kívánalom, hogy minimum 5 percig kell nézni, és ha nem pislogtál és nem hunyorogtál ezalatt az 5 perc alatt, akkor plusz pontokért még 5 percig nézhetted. Ez elég durván hangozhat annak, aki nem tudja, hogy mi minden érdekeset lehet így látni, meg, hogy milyen különös hatásai vannak ennek a gyakorlatnak. Mindenesetre nekem sikerült 10 percig rebbennéstelen szemmel nézni ezt a pontot, és a végén megtapsoltak az osztálytársaim és elneveztek trataka királynőnek.
Aztán gyorsan kiértékelték az eredményeinket, és kihirdették, hogy mindenki sikeres vizsgát tett. Azon gondolkodtam, hogy mennyire mérges lettem volna, ha még tanulok is erre. Na de így is nagyon jó, hogy vége lett, és most lehet egy kicsit fellélegezni.
Holnap még lesz egy hosszú jógaóránk és egy közös meditáció a swamival és utána már igazán tanárok leszünk. Este meg ünneplés lesz, a szokásos "Final ceremony" ami minden hónap végén van, csak most azzal a különbséggel, hogy a 20 tanárképzős is megkapja a diplomáját nemcsak az első havi intenzívesek, aztán még egy piros övet is fogunk kapni, mert a vizsgánk erre is érvényes, meg áldást a fejünkre meg fehér pólót, aminek a hátán az van, hogy "Agama jógatanár"szóval nagyon muris lesz.
Ezen az ünnepségen aztán elő fogunk adni valamit, amit ma délután kezdtünk összerakni, képzelheted, hogy hogy elő lesz készítve. Táncolni fogunk mi lányok néhányan, a zenét pedig a fiúk szolgáltatják úgy, hogy a testükön dobolnak ütemesen és lelkesen, és a végén összekeveredünk velük, és ennyi. Ez remélem, izgalmasabb lesz, mint ahogy ezt most itt el tudtam mondani.
Ma még valami történt velem, elmentem egy gyógyító emberhez, akiről itt az a hír járja, hogy a zenéjével gyógyít. A hangszer,amin játszik egy kivájt farönknek látszik. Gyönyörűen át van festve a külseje, és ha belefúj, akkor különös rezgő dörmögő hangot hallat. Dizsuridunak hívják. (A hangszert) Ezzel a hanszerrel lengett ma engem körül ez az embber (őt meg Mitoknak hívják), miközben én a földön feküdtem, és miközben nagy élvezettel hallgattam ezt a "zenét",elnyomott az álom, és arra ébredtem, hogy nagy csend van. Szóval, ez volt. Nem tudom, meggyógyultam-e, az a szerencse, hogy nem voltam beteg, csak ki akartam próbálni ezt a rezonancia gyógyítást. Aztán még a biztonság kedvéért elmentem egy masszázsra is, és mostanra már nagyon elfáradtam ezttől a sok gyógyulástól.
Vasárnap átköltözök az eredeti helyemre Az Ananda resortba, ahol már nem lesz konyhám, úgyhogy nem tudok főzőcskézni, viszont nagyon jó éttermük van, ott fogom magam kiszolgáltatni. És ott van medence is, meg nagy társadalmi élet, szóval kicsit kipihenem magam az utolsó héten. Lesz még ugyan egy tantra workshop, de az már fakultatív és én már kétszer is megcsináltam, oda csak néha fogok benézni.
Legyetek jók, ha tudtok, nem sokára jövök.

Gyönyörű vasárnap

Gyönyörű kellemes vasárnapunk volt. Végre összejöttünk a barátaimmal, és egész délelőtt csak csiviteltünk MAGYARUL, és úsztunk a tengerben, és gyönyörködtünk a tájban, és tervezgettük a jövőt. Andi és Évi "kikérdeztek" a leckémből, kipróbáltam rajtuk, hogy lehet-e majd valamit érteni abból, amit holnap elő fogok adni a csoportomban. Egy meditációt kell megtanítani, és bevezetőül elmagyarázni a hátterét, a technikáját, és még arról is beszélni fogok, hogy mi is valójában az a meditáció, és hogy mi a célja, és milyen hatásai vannak az emberre. Azt állították, hogy érdekeseket mondtam, úgyhogy abban bízom, hogy holnap a többiek is ezt fogják gondolni.
A délutánomat meg egy gyönyörű és kedves fiatalemberrel töltöttem, de ne örüljetek, nem a tantrát gyakoroltuk, hanem a budapesti tantra és egyéb workshopoknak a promóciójával voltunk nagyon elfoglalva.Julien itt egy grafikusságban is jártas jógatanár, és segít előllítani a prospektusunkat meg a workshop brossúrákat. Sajnáltathatnám is magam egy kicsit, hogy "még a vasárnapom sem szabad", de nem teszem, mert ez egy igazán kellemes foglalatosság volt. Imádok együtt dolgozni olyan emberekkel, akikkel simán mennek a dolgok, lehet haladni, úgy tűnik, hogy minden megoldható, ha akadályok keletkeznek, akkor arra kezdünk fókuszálni, hogy hogyan lehetne könnyedén áthidalni őket... stb. Az ilyen emberekkel a munka nem tűnik munkának. És itt csupa ilyennel vagyok körülvéve.
Két hete, csak kiejtettem a számon, hogy szeretném a weblapomat kicsit átváltoztatni, hogy az Agama jóga kicsit nagyobb hangsúlyt kapjon, és hamarosan megérkezett a segítség, és már hipp-hopp át is alakult a weblapom. Naomival a grafikus lánnyal szintén nagyon símán mentek a dolgok.
Most már este van, és még tanulok egy kicsit holnapra, kicsit még csiszolom a csiszolnivalóimat, aztán nyugovóra térek.

Már vagdosom a centimétert

Három hét van hátra.
Nagyon összetett, komplikált érzéseim vannak, alig tudom őket szétválogatni.
Már nagyon várom, hogy otthon lehessek, hogy láthassam és újra együtt lehessek a családdal és a kedves barátaimmal meg tanítványaimmal, rémesen lelkes vagyok, hogy taníthatok, és ezt a tudást valahogy közvetíthetem majd azoknak, akik erre nyitottak lesznek. Ugyanakkor most kezdünk itt belejönni a dolgokba, most kezdünk valóban összemelegedni a csoporttal, most vannak igazi nagy megrázó élményeink a jógában és a kapcsolódásokban. Már megszoktuk a nagy terhelést, úgyhogy az sem olyan vészes már, én már beletörődtem, hogy itt nem beszélnek magyarul, úgyhogy inkább nekem kell csipkedni magam, és valószínűleg fejlődött is az angolom, mert jóval többet értek már, és ha beszélnem kell, akkor sem esem már kétségbe. Egyszóval itt is maradnék, meg mennék is már.

A múlt heti tanításom jól sikerült, tartottam egy 30 perces előadást a zenemeditációról, aztán napüdvözlet, bemelegítő gyakorlatok , ászanázás, relaxáció.
És mindezt angolul! És a végén azt mondtam, hogy érdemes volt ennyit nyuvasztani magam, mert most legalább tudom, hogy ha akarok akkor angolul is tudok jógaórát tartani, és nem is akármilyent, mert nagyon jó visszajelzéseket kaptam. (Amibe persze bele kell számítani, hogy most nagyon kedves csoportban vagyok, a két rémesen kritikus nő egyáltalán nincs a csoportomban, és a harmadik, aki csak kicsit érzéketlen és ezért nem nagyon szeretem a visszajelzéseit, valahogy véletlenül nem jött el erre a gyakorlatra. Szóval nagy szerencsém is volt.
A következő tanításom jövő hétfőn lesz, holnap kezdek rá tanulni, de már nem vagyok annyira megijedve. Aztán a vizsgára kell készülni, az megint ixelgetés lesz, de most súlyos anatómiai kérdésekkel lesz megspékelve, ez azért még egy kicsit ijesztő, de szerintem mostmár senki nem tudja megakadályozni, hogy megkapjam a diplomát.

Most lepihenek, és, ha érdekes dolgok történnek, még írok.

Ma ébren vártam a felkelő napot. Kiültem a teraszomra, és amíg a teámat kortyolgattam, figyeltem a természetet, ahogy ébredezik. Vártam a megvilágosodást.
Persze a tyúkanyó a maradék 3 kiscsibéjével (nem tudom hova lettek a többiek, mert naposcsibe korukban még 5-en rajongták körbe a mamájukat)már ébren volt és vígan kapirgáltak az udvaron, egy pár sötétebb szárnyú lepke is el-ellibbent a balkonom mellett, a pici gekkók is már vígan vadásztak a falon meg a korlátokon (lehet, hogy ők éjjel sem hagyják ezt abba)és persze az állandó hangok a levegőben, a "tücsökcirpelés" meg a békabrekegés is ott volt nekem. Szóval nem voltam egyedül.
Elgondolkoztam, hogy mi is van most velem, mert a tegnapi napom nagyon sötétre sikeredett. Reggel fejfájásra ébredtem, de egészen különös fejfájásra, az egész fejem zúgott és fájt, mintha sokkal nagyobb lett volna a fájdalom, mint maga a fejem.Szóval ezzel ébredtem, és szégyenszemre bevettem egy algopyrint, mert elképzeltem, hogy milyen lenne egész nap tanulni fejfájósan. De nem nagyon segített, néha kicsit eltompult, aztán újra kezdte. A délelőtti jógaórát valahogy végigcsináltam, nagyon kellett bíztatnom magam, hogy "na, még ezt a gyakorlatot megcsinálom, és csak aztán fekszem hanyatt a matracomon". De egyszercsak eljutottunk a relaxációhoz, és ahhoz már nekem is nagyon fűllött a fogam (ezt nem tudom, hogy kell írni: füllött, vagy fűlött?)Aztán megérkezett Mihaela az anatómia tanár (mellesleg az egész iskola orvosa, homeopata és jógagyógyító, de közben nyugati orvos is, meg jógatanár is) és egy brilliáns showműsort adott elő az emésztőrendszerünkről. Az előadás felét már fekve hallgattam, lehet, hogy közben kicsit el is szundítottam, de nagyon élveztem. Úgy szokta kezdeni az előadást, hogy elnézést kér, hogy ilyen száraz témával kell minket zaklatnia, és bele is kezd, aztán néha felvillanyozódik valamelyik testrészünk varázslatos működésétől, és akkor annyira magávalragadó, hogy majdnem kedvet kapok megtanulni az anatómiát. Kénytelen is leszek majd belenézni a jegyzetekbe, mert a végén ebből is vizsgáznunk kell, és, csak reménykedek, hogy azért valami megragad belőle az agyamban. A fő gond itt is az angollal van, mert néha rájövök, hogy mi az magyarul, amiről beszél, de sokszor fogalmam sincs, és pesze még néha latin és görög szavak is belekeverednek az előadásába, amivel nem nagyon könnyíti meg a helyzetemet.
Ezután hazavánszorogtam, visszautasítottam egy kedves meghívást egy "shakti" (tantrikus nők)közös evésre, főztem magamnak egy kis spagettit, leöntöttem rántottával, megettem egy kis ubisalival (uborka, só olaj és fokhagyma) és lefeküdtem. Ja, azt elfelejtettem leírni, hogy hazafelé, egy kedves ír osztálytársam megkérdezte, hogy vagyok, és, csak addig birtam vele sírás nélkül beszélgetni, amíg megtettük a 100 méter közös utunkat, aztán szétváltunk, és azonnal elbőgtem magam. És aztán még jónéhányszor ebédfőzés közben is, és csak sajnáltam magam, és azt mondogattam, hogy elegem van, haza akarok menni, hagyjanak engem békén ezzel a rengeteg tudással, már semmi, de semmi nem fér bele a fejembe, bedugultam, kész.
Aztán erőt vettem magamon és még elmentem a délutáni órára, mert ilyenkor valaki osztálytársam tanít, és őt meg támogatni kell, már csak a jelenlétemmel is. Deo tanított, egy édes Indiai eredetű fiú, végighallgattam az előadását, ami nagyon jó volt, aztán még próbáltam néhány napüdvözletet is megcsinálni, de a harmadik után kidőltem. Végigpihentem az órát. Az óra után elmentem egy masszázsra, utána meg fodrászhoz, gondoltam, ezek segítenek ebben a lelkiállapotban. Így is volt. Haza érvén, kicsit még kerestem a kapcsolatot az otthoniakkal az interneten, de nem sok sikerrel, és egyszercsak vendégem érkezett, egy tavalyi osztrák barátnő, aki most jött a szigetre, és egy nagyon jót traccsotunk. Mindent megtudtam, hogy mi történt az elmúlt évben vele, és a közös ismerőseinkkel, és ez nagyon üdítő volt. Meg az is, hogy ő tavaly csak baráti látogatásra érkezett ide, és alig tudtuk rávenni, hogy menjen be néhány jógaórára, és most meg újra itt van, és jógázni jött.
Mikor elment, lefeküdtem, és ma reggel még egy kis nyomással a fejemben ébredve ültem kint a teraszon és azon gondolkoztam, hogy mi van velem. És rá is jöttem, hogy melyik változás rengette meg a megrendíthetetlennek tűnő lelkesedésemet. Ezen a héten változott annak a tanárnak a személye, aki a legtöbb időt tölti velünk. Eddig Jason volt, egy gyönyörű Adonisz, aki nemsok mindent csinált, csak nagyon szeretett minket, teljesen alárendelte magát a mi szolgálatunknak, figyelmes volt, és csak a lényével segített bennünket lelkesnek maradni a nehézségek ellenére. Mellékesen persze nagyon jó jógaórákat tartott, szép férfias hangján tanította az ászanákat, készségesen válaszolt a kérdéseinkre, és láthatólag büszke volt ránk (hogy ez az ő okos és ügyes csapata)Most egy új tanárunk van Manu, egy Belga fiú, láthatólag tapasztaltabb Jason-nál, de az órái szárazabbak, és az a valami nem árad belőle olyan intenzíven, mint az Adoniszból. Persze, lehet, meg fogom szokni, de azért most megint nagyon megértem a gyerekeket, ha nem szeretnek iskolába járni, ha a tánár, akivel olyan sok időt töltenek együtt, nem árasztja magából azt a VALAMIT (lehet, hogy szeretet?)
Szóval ma reggel, ott az erkélyen megintcsak megeredtek a könnyeim, de ezek már más ízűek voltak, mint a tegnapiak. Mert a hálám csalogatta elő őket. Hálás vagyok ennek a gyönyörű fiúnak, hogy ilyen, amilyen. És igazából megint az hatott meg, hogy megint megerősödött az a tudat, hogy az, hogy valamilyenek vagyunk, az már elég bizonyos embereknek körülöttünk, hogy jól érezzék magukat. És nem kell másmilyeneknek lennünk. Erre már nagyon régen rájöttem, de mindíg, amikor ez újra felbukkan, akkor meghatódom.
Ma vasárnap van, és azt tervezzük a gyarapodó magyar csapattal (már 4-en vagyunk, mert egy újabb meglepetéssel Andi is betoppant, kicsit meglepett, de mostmár nem is csodálkoztam annyira, mint amikor Évit megláttam. Lehet, ezt is meg lehet szokni, olyan, mintha itt lennék a szomszédban, és csak úgy ideugranak a barátaim meglátogatni.)hogy strandolunk a Battle beachen, ami ide kb egy fél óra taxizás és még egy másik fél óra motorcsónakázásra van. Én persze viszem magammal a tanulnivalóimat, de azért igyekszem kikapcsolódni. Kedden fogok tanítani, és az már nagyon közel van. Most nem izgulok annyira, mert a tegnapi sötét gondolataim közben az is felmerült, hogy ha nagyon rosszul szerepelek, akkor legfeljebb hazatanácsolnak, és most ennek örülnék a legjobban. Úgyhogy elengedtem az izgulást, és, most lehet, hogy ettől sokkal elengedettebb leszek. Meglátjuk...
Most várom a lányokat, csomagolok a strandoláshoz, és rátok gondolok, hogy nektek azért még mindíg nehezebb, mert fáztok is, körül vagytok véve a gazdasági válsággal meg a pénzromlással, és közben még ugyanúgy keresitek a legjobb megoldásokat, mint én, itt a meleg gondtalan pálmafás, bungalows, barátkozós Adoniszos valóságban. Legyetek eősek, minden elmúlik egyszer.
Szeretettel: Éva

Két hónap eltelt a háromból

Sikerült megtartanom az órámat, nagy szerencsém volt, ketten nem tudtak jelen lenni a társaim közül, és pont az a kettő, akinek nem nagyon birom a hozzászólásait. Szóval imáim meghalgattattak, a "gesztikuláló"-nak vízumot kellett hosszabbítania, a másik a kákán is csomót kereső meg csak úgy kimentette magát. Szóval minden lehetőségem adott volt, hogy sokkal jobban sikerüljön az órám, mint az előző, és mégsem így volt. Nem akarom, hogy úgy tünjön, mintha minden felelősséget valami külső körülményre szeretnék hárítani, de most meg az történt, hogy az óra előtt összefutottam egy barátnőmmel, aki egyébként pszichológus, és nagyon szeretjük egymást, és ő támogatásképpen csak annyit mondott, hogy nem baj, ha nem tudsz valamit, csak hagyd ki és menj tovább, mintha mi sem történt volna. Még azt is hozzátette, hogy ez is nagy művészet, kihagyni valamit és nem zavarba jönni. Én egyetértettem, és ezzel elkezdődött az óra. Mondanom sem kell, hogy rengeteg dolgot kihagytam (mintha mi sem történt volna)és utólag rájöttem, hogy egyszerűen kaptam egy fals parancsot, és azt teljesítettem. Nagyon csodálkoztam ezen a helyzeten, mert olyan dolgokat hagytam ki, amiket előzőleg már jól tudtam, és semmi más okom nem lehetett arra, hogy átugorjam, csak ez a kedves és bíztató hipnotikus parancs.
Úgyhogy most újrahuzaloztam a tudatalattimat, és most azt kell teljesítenie legközelebb, hogy amit tudok, azt mondjam is el. Asszem ez így jobb lesz.

A második vizsgán is túlestünk már, az jól sikerült, még jobban, mint az első, pedig nem sokat tudtam rá tanulni, csak a jegyzetekből, meg az órákon való figyelésből elég információm volt kiválasztani a helyes válaszokat. Még egy ilyen vizsga lesz, ha jól tudom, és még kétszer fogok tanítani, aztán már mehetek is haza.

Ma vasárnap van, kicsit lazítottam, kétszer is fürödtem a tengerben, egyszer délelőtt, egyszer meg a naplementében Évivel a barátnőmmel, aki meglepiből megérkezett két napja. Mit sem sejtve mentem a délutáni órámra, és egy olyan Kormosévifélét láttam üldögélni a jógaterem előtt. Hirtelen azt hittem, valami időutazáson vagyok, de az idő mellett a térrel sem voltam hirtelen tisztában. Nem hittem a szemeimnek, és amikor már egészen biztos volt, hogy nem álmodom, akkor még a biztonság kedvéért megkértem, hogy ne közelítsen, de akkorra már kiderült, hogy mégsem szellem.
Szóval mostmár hárman vagyunk itt magyarok, és nagyon büszke vagyok, hogy így gyarapodik a magyar Agamások száma. Anita már túl van a második osztályon, és ő hétfőn kezdi a harmadikat, Évi a másodikat kezdi holnap.

Ma sikerült palacsintát sütnöm, és ez mostmár azt is jelenti, hogy emiatt nem kell hazamennem, palacsintát itt is lehet sütni. Eddig ugyanis azt hittem, hogy csak az Orlóban lehet. Igaz, hogy a kakaót, mint olyat itt nem ismerik, vagyis a nescacao-t,
meg a Hugomama-féle baracklevárt sem lehet itt előállítani, és tejföl sincsen, de meghintettem egy kis parmezán sajttal, és az édeset meg papyával és mézzel töltöttem meg, és fenséges volt.

Most érzékelem, hogy azért elég sokminden befért ebbe a pihenőnapba. A fent leírtakon kívül még tanultam is vagy két órát, meg egy kineziológia oldást is csináltam egy csoporttársamnak, és a sötétedés után még elszántam magam egy masszázsra, aztán kettő lett belőle, mert a thai masszázs után még kértem egy talpmasszázst is, és így lett mostmár késő este.

Megyek is aludni, holnap kezdődik újra a hétköznapi hajtás, de azért ne sajnáljatok annyira.

újabb beszámoló

Képzeld, most jövök éppen a kiropraktikustól, és most leírom, mi történt. Azért mentem, hogy tekerje mán ki a nyakamat, mert mindíg fáj egy kicsit, bár a jógától meg a masszázsoktól mindíg kicsit jobb lesz, de mégis van ott valami, ami mindíg visszajön (Tudod, amitől oldalról te is képes voltál 60 évesnek látni, pedig még csak 59 voltam)
Hát egy fiatal srác fogadott Fritz, és aszongya, hogy imádkozzunk együtt és kérjek gyógyítást. És akkor imádkoztunk (ezt is megtanultam itt) aztán megnézegetett, megtapogatott hümmögött egy kicsit, aztán lefektetett hanyatt és kézbevette a lábaimat, és azt kérte, hogy engedjem el, felemelte 90 fokra és összeillesztette őket, és megállapította, hogy teljesen egyformák a lábaim. (Első jó hír volt) Aztán hasra feküdtem, ki kellett kapcsolni a melltartómat a póló alatt, és ekkor már elég gyanús dolgot láttam, hogy cipőt húz mindkét lábára. Egy igazi bőrcipőt, és még egy söprünyelet is hozott a másik szobából, aminek a végére bőr volt kötözve. Ekkor már láttam, hogy itt nem babra megy a játék, mert tavaly véletlenűl tanúja voltam egy ilyen "gyógyításnak" a jógateremben, és elég rémisztő volt. Szóval a pasikám azt mondta, hogy csak huzogassam a vállaimat, mint a 4. bemelegítő jógagyakorlat, és lélegezzek szabadon, és ezzel elkezdett a gerincembe taposni a cipőjével, én meg csak nyögni tudtam szabadon lélegzés gyanánt, és amikor végigment az egész grincemen, akkor nagyon elkezdtem röhögni ezen a szabadon lélegzésen. Akkor át kellett fordítanom a fejemet a másik irányba, és mégegyszer megcsinálta ugyanezt, aztán fölülről lefelé is, és aztán az egyik cipőjét a vállam alá tette, a másikkal meg rátaposott a szárnyamra, majd fejátfordítás, és a másik vállamnál is ugyanez. Aztán még volt egy-két figura széken ülve is háttal meg szembe is, azok már nem voltak ilyen furcsák, aztán azt mondta, hogy semmi olyant nem talál nálam, amit a kiropraktikusok érdekesnek találhatnak, ugyan szemből látja, hogy a torkom egy kicsit jobbra húz, de ez szerinte valami lelki dolog lehet, és csak jógázzak tovább és menjek mélyebbre a jógában, és majd megtalálom a megoldást. Akkor ő ült le a székre, és eléje kellett térdpelnem, és akkor végre kitekerte a nyakamat, nagyokat roppantott jobbra is meg balra is, és aztán azt mondta, hogy ennyi.
Hurrá, most nem égett el a krumplim, úgyhogy most megyek és megeszem egy kis vajjal. Ja még azt is mondta, amikor a nyakamat tapogatta, hogy mennyi zöldséget eszem, Mert biztosan keveset, azért ilyen kemény a husom, én meg mondtam, hogy máshol is tapogasson meg, mert csak a nyakam ilyen kemény, és aszonta, hogy tényleg!
Ezt most azért írtam le, mert egyrészt nagyon friss az élmény, másrészt meg azt akartátok, hogy megírjam a tantrikus élményeimet.
Ezen kívül (vagy ezzel együtt is)továbbra is nagyon jól érzem magam, a tempó nem lanyhul, napi 4 óra jóga és 2 óra előadás, és az üres órákban az evésen és az alváson kívül még állandóan készülnünk kell a következő tanításunkra és a következő vizsgára. Szóval semmi szabadidő.
Holnap kezdődik egy filmfesztivál itt, amit néhány jógás csinál a tengerparton esténként 3 napon keresztül, oda igyekszem eljutni, ha sikerül sofőrt találnom, mert motort még mindíg nem vezetek.
A vizsgám jól sikerült, de azért még nem kell elbíznom magam, mert az összes részteljesítményt együtt értékelik majd a végén.
A tanítás nagyon húzós, főleg a nyelv miatt, angolul kell tanítanunk, első alkalommal csak egy sima jógaórát kellett tartani, az sem volt piskóta, mert egyáltalán nem mindegy, hogy mit mondunk, pontosan azt kell mondani, amit az okosok már egyszer kitaláltak, és magyarul is nehéz lenne bemagolni a szöveget, ha nam vagyok teljesen tisztában a jelentésével, hátmég angolul. És a tanulás közben rájöttem, hogy minden szótagnak megvan a maga jelentősége, és nem szórakozásból találták ki, hogy szóról szóra tanuljuk meg. Amikor ezzel tisztába jöttem, akkor már meg is barátkoztam a szöveggel, és onnantól könnyebben megy, de addig rettentő idegen volt az egész procedúra. A második tanításon már egy kiselőadást is kell tartani az egyik ászanáról, meg zenemeditáció is beillesztődött, erre készülök most.
Sikerült beválasztanom az egyik legkomplikáltabb ászanát, így most szívok egy kicsit, de abban bízom, hogy még van elég időm, hogy megtanuljam szerdán lesz az órám, és ma még csak múlt csütörtök van.
Az órákra beül egy tanár és árgus szemmel meg stopperral, meg a maga módján kritikusan végignézi, közen szorgalmasan jegyzetel, töltögeti az erre a célra kialakított kérdőívet. A probléma ott kezdődik, hogy amikor vége az órának, akkor ún, visszajelzés van. A tanár is a tanuló-tanár is és az összes diák vagyis leendő tanár elkezd visszajelezni, és akkor az én zsiráf füleim ki-be fordulnak, meg hirtelen sakállá változnak, aztán meg vissza zsiráfba, egészen beleszédülök a végére.
Van egy nő, aki hosszas előadásba kezd minden egyes tanítás után, és megmagyarázza az illető szerencsétlen kollégájának, hogy mit, hogyan kellett volna csinálnia, közben állandóan azt hajtogatja, hogy úgy érzem..... pedig egyáltalán semmit sem képes érezni, meg lágy nőies mozdulatokkal gesztikulál, mintha nem is a legdurvább módon éppen a földbe döngölné a társát, aki a világon minden tőle telhetőt megtett.
Szóval ez rémisztő, és túl sokat nem lehet tenni, próbáltam itt kérdezni a szervezőket, hogy nem-e lehetne-e egy kis Erőszakmentes kommunikációt beilleszteni a programba, vakarták a fejüket, hümmögtek, aztán azt mondták, hogy inkább én erősítsem meg a bőrömet, meg a lelkemet és fogadjam el, hogy vannak ilyenek is, meg mondjak neki ellent stb..Szóval ez nehéz. Én csak azon drukkolok, hogy amikor én tanítok, akkor legyen éppen maunán ez nő,(a mauna csendet jelent, ilyenkor 24 órán át nem beszélünk) és van rá esély, mert ezen a héten szerdán volt csendben, és lehet, hogy jövő héten is szerdán lesz.
De, hogy ne csak a rosszat mondjam, a többiek nagyon szépen jeleznek vissza, a maguk módján persze, ők is ítélkeznek, de a jószándék átsugárzik mindegyiken.

Most megyek aludni, mert itt a tyukokkal fekszem és kelek, 10 óra van, és éppen megérett testem-lelkem a lepihenésre.

Várom a ti visszajelzéseiteket, remélem azok nem lesznek ilyen kérlelhetetlenek, mint Gali-éi (így hívják ezt a kedves kolléganőt)

Szeretettel: Éva

Hirtelen újra vasárnap lett

Mostmár a vasárnapnak is a végefelé járok, és azért még erőt veszek magamon, és megírom a hetemet.
Lassan közeledik az első vizsgánk. Most számot kell adni arról, hogy mi ragadt meg az első hónap alatt a fejünkben (és a testünkben) a rémületes tempó ellenére (vagy következtében). Állítólag egyszerű lesz, meglátttttyuk! Alkottunk egy tanulócsoportot 4-en csajok, egy holland egy francia és egy török lánnyal, és együtt fogunk készülni. A francia lány Rebeka, tanár, és az az ötlete támadt, hogy a megadott témákra mindannyian külön-külön találjunk ki kérdéseket, a négyből valamelyikönk csak eltalálja, hogy mit akarnak tőlünk kérdezni - Aztán összedugjuk a fejünket, és az összes kérdésre megtaláljuk a válaszokat. Így aztán jól kitolunk mindenkivel, és mindent fogunk tudni. Zseniális ötlet, előtte azt se tudtam, hogy melyik végénél fogjam meg ezt a rengeteg információt, és most meg valahogy mederbe terelődött, és megoldhatónak látszik. A vizsga jövő szombaton lesz, és előtte még mindenki interjúzik a Swámival, és együtt kitalálják, hogy mindketten akarják-e, hogy a z illető tanuló folytassa-e a kurzust. Ez izgi lesz, bár nem hiszem, hogy bárki bedobná a törülközőt.
A héten még az is történt, hogy annyira el voltam már fáradva, hogy a kiégés jelei kezdtek mutatkozni rajtam, kezdtem elveszteni a lelkesedésemet, és azon kezdtem törni a fejem, hogy vajon miért vállaltam ezt az óriás megterhelést, hogy én már öreg vagyok ehhez, én már csak könnyedebb dolgokba szeretnék fogni stbbb. Néha elszóltam magam, mert pl az ofő megkérdezte, hogy hogy vagyok, mondtam, hogy fáradtan, mire ő, hogy "jó, de azon kívül?" Szóval ezt nem vették komolyan, mert mindenki fáradt, és, mert, hogy tudják, hogy ez fárasztó. Aztán találkoztam Mozessel
(az ittenivel) és amikor neki panaszoltam, hogy fáradt vagyok és kezdem elveszíteni a kedvemet, úgy megijedt, hogy elküldött a fő detoxifikálóhoz, hogy csináljon velem valamit, mert lehet, hogy a detoxnál elrontottak valamit bennem. Ez az ember (a híres Vangelis) végigkérdezte, hogy miket eszem, és rövid úton kiderítette, hogy egyáltalán nem veszek magamhoz kalóriát, nem csoda, ha nincs energiám. Kedvesen és figyelmesen felhívta a figyelmemet a koromra, hogy ebben az élemedett korban ennyi élelemmel nem lehet ilyen terhelést elvinni a vállamon, hogy enni és aludni kell eleget. És felállított nekem egy pontos étrendet, és -láss csodát - egy nap után helyreállt a lelki és fizikai egyensúlyom. Alig akartam elhinni, aztán rájöttem, hogy annyira ki vagyok tisztulva, hogy amit most megeszem, az nagyon hatásos, mert azonnal felszívódik és hasznosul. Ha érdekel, leírom, hogy mit kell ennem: (ha nem, akkor is leírom)
Reggel jóga előtt egy teljes kókuszdiót, levét, húsát. Jóga után egy nagyadag friss ananászt, ebédre valamilyen salátát barnarízzsel, a déluáni jóga előtt egy répalevet spirulinával, és vacsorára valamilyen tésztát pl. pesztós spagettit fetával. És legalább másfél liter vizet, amibe belekeverünk valamilyen sókat.
Szóval ezt, vagy ilyesmiket eszem, és most jól vagyok, és visszanyertem a lelkesedésemet is.
Persze böjtölésről most szó sem lehet.
Az az örömöm is van, hogy jönnek a Julcsi-lányomék, úgy látszik, holnap érkeznek, és bár még nem látom, hogy illesztem be őket a napirendembe, de szerintem minden nagyon jól fog alakulni.
A héten találkoztam az iskola vezetőségével Mózessel, Lorival és Juliennel, elemeztük a tavalyi Tantra workshopokat, és új terveket szövögettünk a 2009--es évre.
Nagyon inspiráló volt a beszélgetés, és úgy látszik, sikerül sok izgalmas dolgot hozni Budapestre jövőre. Most dolgozunk a terveken.
Persze lehet, hogy úgy néz ki, hogy itt másról se szól az élet, hogy mit eszem, meg hogy alszom, de lássátok be, hogy nem írhatom le részletesen, hogy melyik ászanát tanultuk, vagy, hogy ma melyik yama vagy nyjáma volt a téma, bár ez is igen izgalmas lenne.
Most megyek és még összehozok néhány okos kérdést a vizsgatémákhoz. Nagyon várom a visszajelzéseiteket, nagyon inspiráló, ha tudom, hogy nem csak a falnak beszélek.

Megint eltelt egy hét

Iszonyatosan repül itt az idő. Két hete vagyok itt, a napok tömve vannak eseménnyel, minden nap felér egy otthoni héttel, és mégis úgy érzem, hogy repülnek a hetek.
A napjaim nagyjából egységes ütemben zajlanak , napi kétszer 2 óra jóga, benne kb fél-háromnegyed óra elmélettel mindíg az új ászanával kapcsolatosan, és minden este egy fajsúlyos előadás, ez is általában két, néha háromórás.
Péntek esténként (talán csak minden második héten) Anahata (szívcsakra) meditáció van, ami annyit jelent, hogy szépen előkészített teremben körbeülünk, (bárki résztvehet) és a szívcsakrát nyitogató (azzal rezonáló) zenére meditálunk. Egy valaki középen ül, és kapja, a többiek a körben pedig küldik a szeretetet felé. Aztán csere, és lassan mindenki megtapasztalhatja a felé áramló szeretetet. Valóban nagy különbség a körön ülni, vagy középen. Most kb 40-en voltunk, és mindenkire másfél perc jutott. Mondhatom, elüldögéltem volna még néhány percig ott középen.
Csütörtökön un. maunán voltam, ami meg azt jelenti, hogy 24 órán keresztül nem beszélek. Hát, voltak időszakok, amikor nagyon élveztem, hogy nem kell résztvenni a társasági életben, máskor feltünt, hogy beszéd híján mennyi kreativitás kell, hogy az ember életben maradjon (pl. enni adjanak). Persze itt ezt megszokták, hogy néha megnémulnak egyesek, és nem tűnik nagyon különösnek, mindenki segít a némáknak. Jönnek a felismerések, mint minden különös élethelyzetben, például arról, hogy mennyi felesleges energiát pazarolunk lényegtelen dolgokra, hogy mennyivel összeszedettebb tudtam lenni a saját dolgaimat illetően, mint amikor állandóan kifelé figyelve azt fürkészem, hogy kinek lehet köszönni, és néhány szót váltani, vagy, hogy ki mit vár el tőlem stb..Egyébként pedig nagyon pihentető érzés testileg is. Talán a torkom is pihen (?) Aztán meg nagyon felszabadító érzés, hogy újra beszélhetek.
Minden héten lesz egy ilyen napom, a csütörtök. Azt is javasolják, hogy hetente egyszer böjtöljünk is, (24 vagy 36 óra csak víz) Ezt még nem kezdtem el, de jövő héten ez is jön. Péntekre tervezem, úgy, hogy csütörtök estétől szombat reggelig tartom. Ez elég nehéznek látszik most, mert a detox kúra után nagyon vágyódom a finom kajákra, de azért talán sikerülni fog.
Tegnap például, miután megebédeltem friss vegyes salátával és barnarízzsel, teljesn jól voltam lakva, és még kívántam valamit. És itt nem tréfálnak az adagokkal, nagyon nehéz "valami kis picit enni", úgyhogy hoztak még "egy kisadag" sült banánt és sült ananászt (ezt lisztes bundában kell elképzelni kis gombócokként, szóval sok liszt, kevés gyümölcs, és mindez olajban kisütve, mellé egy kis méz. A detox óta ez volt az első ilyen un. Tamasikus (súlyos, nehéz, lehúzó) étel. Meg is lett az eredménye, mindjárt nagyon álmos lettem, lefeküdtem "10percre" és egy óra múlva arra riadtam, hogy most kezdődik a délutáni jóga. Álomittasan lebotorkáltam, és éppen jókor érkeztem a napüdvözlethez. Aki tudja, mi az, annak nem kell magyarázni, hogy holdkórosan ezt elég nehéz abszolválni, és sikerült is meghúzni valamit a lábamban, most aztán jól lelassultam. Alig birok menni, (na azért birok, csak fáj) Szóval hamar utolért a "karmám" Már a kis gombócok láttán felötlött bennem, hogy ezt talán most nem kellene, így tele gyomorral betankolni, és mégis megtettem. De Tanulok!
Az igazság az, hogy a detox után még mindig nem nyertem vissza a teljes energiámat, főleg, ha figyelembe vesszük a nagy megterhelést. De talán valami más módját kell találni az energiagyűjtésnek.
Elkezdtem egy intenzív szemjavító programot is szerdán, rávettem másik 3 kollégát, hogy csináljuk együtt. Ugyanis iszonyatosan felháborított a legutóbbi szemüvegjavítási akciómnál, hogy ahhelyett, hogy megjavították volna a szemüvegemet rávettek, hogy csináltassak egy másikat. A doktornőnek elmondtam, hogy inkább megjavítom a szememet, aki nagyon ingatta a fejét, és azt mondta, hogy ő már sokezer szembeteggel találkozott, volt köztük sok olyan is, aki megpróbálkozott ilyen technikákkal, de még soha senki nem jött hozzá azért, hogy csökkentse le (vagy növelje)dioptriát, mert javult a szeme tőle. Erre én megfogadtam, hogy, jó, akkor én leszek az első. Persze sok egyéb motivációm is volt, de ezeket most nem részletezem, minden szmüveges tudja, hogy milyen macerákkal jár ez a dolog. Szóval tanulmányoztam a szemjavító jógatechnikákat, és kiválasztottam közűlük néhányat, megbeszéltem a társakkal, és bevállaltuk, hogy naponta 15 perccel kezdjük, és hetente megosztjuk a tapasztalatokat. Aztán nekiláttam, és két napig intenzíven csináltam. Már a második napon éreztem, hogy valami nem stimmel (fura fejfájás, szemizomláz, ilyesmik voltak) A harmadik napon megkérdeztem a doktort, hogy ez normális-e, neki persze felcsillant a szeme, és rendkívül boldog volt, mert ezt itt úgy hívjuk, hogy purification effect (tisztulási mellékhatás) és bátorított, hogy csak folytassam fokozatosan, és cseréljem fel az intenzívebb gyakorlatokat az energetizálókkal néhány napig. Szóval mára már a szemem rendben van, folytathatom a procedúrát.
Tegnap a swámival volt egy tanári meetingünk,elmesélte hogy hogyan keletkezett ez az iskola, és, hogy valójában mit is tanítanak itt, beszélt a felépítéséről, és a különféle hatásokról, amiknek az eredményeként állt össze a rendszer itt. Nagyon jó volt hallgatni, sokminden összeállt a fejemben az iskoláról, a rendszeről, a lehetőségekről. Aztán beszélt a saját életpályájáról, ami persze nagyon összecsengett az előző mondandójával, mert valójában az őt ért hatásokból alakult az iskola. A legfontosabb megértenivaló az volt nekem, hogy az AGAMA jóga nem más, mint egy széles látókörű "megvilágosodott" ember szűrőjén keresztül hozzánk érkező tudás. És, hogy sokféle tudásból rakódott egymásra, és tudatosan a nyugati gondolkodás jellegzetességeit figyelembe véve lett renszerbe állítva.
Én egyelőre nagyon hálás vagyok az Univerzumnak, hogy ráakadtam erre a tudásra, és még hálásabb leszek, ha megkapom a szabad utat, hogy továbbadhassam.
Mára ennyi, most megyek megmasszíroztatni a sérült lábamat, talán bekenik valami boszorkánysággal is, hogy holnapra már fitt legyek.

Várom a reakcióitokat, kérdéseiteket. Úgy tudom, hogy ha a blog un. állandó olvasójává teszed magad, akkor értesítenek, ha új bejegyzés kerül a blogomba. (ez persze csak akkor érdekes, ha semmiről nem akarsz lemaradni)
Képet még mindíg nem tudok beszúrni, de már van remény, mert ha a kislányom megérkezik, ő biztosan segít megtalálni, hogy hova is varázsolja a képeimet ez a fránya gép. Én tudom őket nézegetni, de amikor arra kerül sor, hogy file-ként megtaláljam, akkor nem jön elő sehogy.

Tanárképzés kezdete

Beindult a tanárképzés. Ez azt jelenti, hogy ezen a héten már minden nap a délelőtti jógaóra után a tanárképzősöknek van egy órájuk, ahol összeülünk, és az adminisztráció után DVD-ről meghallgatunk egy swami előadást, ami főleg a tanárrá válásról szól. Nagyon mélyen belemegy a témába, rengeteg saját tapasztalatot mesél el, nagyon bátorító és egyben felemelő dolgokat mond. Mostmár 2 alkalommaal a Bagavad Ghitából olvasott fel, és értelmezte Krishna tanait, és bár ez ugyebár a hindu kultúra része, mégsem éreztem, hogy valami vallási dologról van szó, egyszerűen a bölcsességeket átveszi mindenhonnan, ahol vannak, függetlenül a vallási vagy egyéb hovatartozástól.
Másik alkalommal kaptunk egy tapasztalt tanárt, aki leült közénk, és kérdéseket tehettünk fel neki bármiről, a saját kételyeinkről vagy, amiket nem értünk, és az ő tapasztalatairól, egyéni életéről, bármiről.
És nekünk az volt a feladat, hogy egyrészt figyeljük, mit mond, másrészt, hogy hogyan beszél, és tegyük magunkévá a mozdulatait, ha tetszik vagy figyeljük, a hangját, a hanglejtését, szóval, hogy mitől lesz jó egy tanár.

Kérdeztétek, hogy milyen a környezet, most felfedeztem, hogy a gmailből lehet képet küldeni, megpróbálok beilleszeni. Nem sok képet csináltam még, de a teremről tudok küldeni, ha sikerül beilleszteni.

A yang spirál egy gyönyörű meditáció volt, egy spirált alkottunk és kézen fogva 50 percig állva meditáltunk, speciális zenére. Különös érzés volt, és sokáig éreztem a hatását. A terem megtelt energiával, és mi is teljesen feltöltődtünk.

Ma az egyik csopitárs meghívott minket a házába, és nem értettem meg ahogy azösszejövetelt hívták (potlock) és nyugodtan nekiálltam ebédelni, befaltam egy csodás "vegy-burgert" és miközben majszoltam, kiderült, hogy ez egy piknik, szóval enni megyünk, és mindenki visz valamit. Így aztán én nem is vittem, és nem is ettem ott, de fantasztikus dolgokat rittyentettek egyesek. Volt nagy terülj asztalkám (földecském). Beszélgettünk, körbementünk, bemutatkoztunk, elmeséltük, hogy kerültünk ide. Izgalmas volt, nagyon érdekes és vonzó emberekkel vagyok körülvéve. A világ minden sarkából érkeztek. Egy kicsit sok az angol anyanyevű, ezért aztán nagyon kell kapaszkodnom, ha tudni akarom, hogy merre van előre.

2009.jan 11.

Csodás nap a mai. Vasárnap van, és ez szabad. Ma nincs jóga, és nem mondom, hogy semmi sincs ma, mert 3 érdekes fakultatív programról tudok, (és még hány lehet, amiről nem) reggel mehettem volna astanga jógázni a gyönyörű osztályfőnökünkkel, délután ún. Shakti group van, amikor nők összejönnek és egy vezetővel valamit csinálnak, (nem tudom még, hogy mit,de jövő vasárnap már biztosan nem mulasztom el)Este meg egy un spirál meditáció lesz, erre el is fogok menni. Ilyenen sem voltam még, de majd utána beszámolok.
Szóval ez egy un. szabad nap, és, miután éppen ma fejeztem be a böjtömet, úgy döntöttem, könnyedre fogom ezt a napot. A kúra befejezése azt jelentette, hogy még egyutolsó beöntést kaptam és még egy bélflóra utánpótlást, aztán lemázsáltak (4,6 kg-ot fogytam WAO! Úgyhogy most vagyok az otthoni normál súlyomnál, lement a Karácsonyi zaba eredménye)ki kellett töltenem egy kérdőívet, hogy hogy vagyok és mi változott,
Leírtam nekik, hogy 40 évvel fiatalabbnak érzem magam, könnyűnek és mozgékonynak, és a bőröm is nagyon megváltozott. Egészen még nem vagyok az erőmnél, ahhoz még talán enni is kell valamit. Akkor kaptam egy tál görögdinnyét böjttörésként. Nyami.Ilyen jó görögdinnyét csak tavaly ettem, amikor ugyanígy a böjt után adták. Gyerekek! Ha jó természetes ízeket akartok érezni, akkor böjtöljetek! Nagyon tudtam becsülni az illatot, meg az ízt. Meg, hogy rághatok. Kb 1 óra múlva egy újabb gyümölcsöt kaptam,
papayát kis yoghurttal leöntve és óriás virágporral beszórva. HMMM fenomenális volt.
Ezután lett egy kis hasmenésem, gondolom, ez normális folyamat, lepihentem, és mire felébredtem mehettem az újabb ételemért, ami meg főtt zöldségek volt, kis oliva olajjal, és csodálatos volt ezeket az ízeket újra érezni. Volt benne olyan is, amit nem szoktam enni nem is tudom, mi, de tök jó volt.
Az előadások továbbra is nagyon jók, kivéve egyet, azt nem élveztem, az előadó valami bemagolt szöveget mondott és még a saját stílusát sem hagyta érvényesülni, hanem a swámit kopírozta, szóval ez nem volt jó, ráadásul az erőszakmentességről szólt, és erről eléggé megvan a saját véleményem, és ez eléggé eltért az előadás szellemétől, de azért megpróbáltam nyitottan hallgatni, hátha tanulok belőle, és a végén tényleg tudtam valamit hozzáragasztani a saját elgondolásomhoz.
Az utóbbi 2 napban több volt az ászanázás, kevesebb az elmélet.

És most meg itt vagyok az internet szobába, és azért tudok blogot írni, mert lehoztam ide a gépemet, és így van saját internet kapcsolatom.
Nem tudom, hogyan lehet képet beszerkeszteni ide, de ha ezt is felfedezem, akkor majd küldök párat.

Sziasztok, írjatok, ha valami még konkrétabban érdekel, különben is nagyon jólesnek a visszajelzések, akkor utána tudom, hogy kinek írom. Egyébként kicsit személytelen ez a blogírás.

2009.jan.9.
Egyáltalán nincs időm írni. Ha kíváncsi vagy, elmondom, hogy teltek az elmúlt napjaim:
Reggel fél 7 körül ébredtem, lassan teljesen átállok, már nem érzem a jatleg-et egyáltalán. Felkelek, és elmegyek úszni a kis kerti medencébe. Kb. 5 méter hosszú, de lehet, hogy 7, és azt hiszem tengervíz van benne, mert kicsit sós. Fél 8-kor vizes fürdőruhában megiszom az első shake-emet, tudod, azt a borzadályt, ami zselés és földes, és szürke. Erre még iszom kb. 3 dl vizet, megborzongok, aztán megyek a szobámba, és előkészülök a fél 9 kor kezdődő jógára. De ma például még be is áztattam az eddig használt cuccaimat, hogy majd a nap folyamán kimossam, és még mindig áznak szegények, pedig már este 10 van. Az előkészülés azt jelenti, hogy összeszedem a jegyzeteimet, tollat papírt zsepit, jógamatracot, Ipodot, fényképezőgépet, és lemegyek a jógaterembe, ami szerencsére itt van a kerten belül, sorba állok, regisztrálok, és beülök várni a tanárt. Előkészítem az Ipodot a felvételre és a fényképezőgépet videóra állítva beteszem a helyére, ezek aztán vagy felveszik, amit akarok, vagy nem. Az Ipod, most már megszelídült, és szól, ha nem jól kapcsolom be, és így a két legértékesebb előadás kivételével mindet felvesz. A fényképező meg először, írd és mondd, 6 percig bírta az iramot, aztán betelt az emlékezője (memóriája), de egy szagértő segítségével kicsit lebutítottuk, így már kb. fél óráig bírja. Ez a jógaóra 11-ig tart, közben ki kell jönni újra shake-et inni meg be kell vennem a kapszuláimat.
Mikor kijövök a jógáról, nekiesek feldolgozni a felvételeket, letöltögetem a komputerbe, átvedlek fürdőruhába, és ilyenkor van kb fél órám, amit valamilyen lazítással töltök. Általában valaki beszélni akar velem, vagy elájulok a hamok-ba (ne felejtsd el, hogy 6. napja nem eszem, és ezt néha érzékelem az energiaszintemen.) 12-kor jelentkezni kell a répalémért, és negyed 1-kor kb fél órára befekszem a z Un Kolema szobába (inkább fürdőszoba,) és vidáman masszírozom a hasamat amíg 20 liter kávés beöntés átfolyik rajtam. Már fél 2 van, és kisvártatva masszázsra megyek, közben van időm átöltözni, mert ruhás a masszázs és jobb, ha be van borítva a testem valami pamutfélével. A masszázs fantasztikus. Profi thai masszőrnők vannak, egyik jobb, mint a másik, és a kúrához speciális detox masszázst találtak ki, a lényeg a lábon és a hason van, de bevesznek egyebeket is. Az én választott masszőrnőm meg (szaakítottam a professzornővel, mert a másik lány sokkal figyelmesebb volt a z én testem speciális dolgaira.)különleges figyelemmel masszíroz, és figyelembe veszi a sajátságaimat is. Szóval ez a rész nagyon jó. Amikor befejeznek, akkor újra borzadályt kell innom, majd szaunázni megyek, ekkor már elmúlt 3 óra, és 4-kor kezdődik a délutáni jóga. A szauna is izgi, inkább gőz, és jó meleg, meg illatos, és itt lehet traccsolni a többi „detox”-ossal, szóval ez is jó. Aztán összekészülés és rohanás a délutáni órára. Megint Ipod, fényképezőgép, jegyzetek stb.
Minden délutáni jóga napüdvözlettel kezdődik, ezt végig izzadom még a szauna maradványaként, aztán bemelegítés és ászanázás ¾ 6-ig, akkor megint innunk kell egy meleg zöldséglét, amit a többiek szeretnek, én meg nem, és azon szoktam gondolkodni, hogy hogyan bírják így elrontani azt a sok finom zöldséget. Persze megfőzik, sótlanul, és leszűrik, és mégis marad valami felhő benne, de most is kavarog a gyomrom, ha rá gondolok. Aztán visszamegyek a jógahallba, mert kezdődik az esti előadás, ami elméletileg 8-ig tart, de eddig még nem sikerült nekik 9 előtt befejezni. Ezeket nagyon élvezem, ha a nap folyamán bármilyen bajom lett volna, gyengeség, fáradtság, feszültség, ez ilyenkor elpárolog valahová, és teljes odaadással tudok figyelni ezekre az előadásokra. Olyan érzésem van, mintha lenne egy másik világ, amit itt ezek az emberek ( a szvámi meg a tanárok)nagyon megértettek, és olyan izgalmasan adják elő, hogy az ember csak egyre jobban akarja ismerni. Ami még nagyon jó, hogy állandóan összekapcsolják a már ismert világ jelenségeivel, szóval mindig van kapaszkodó is.
Amikor ennek vége, akkor újra megyek a borzadály shak-emért (ezt 5x kapom, lehet, hogy néhányat kihagytam a felsorolásból), majd egy újabb kolemára, és előtte, ha van egy fél órám, akkor berohanok az internet szobába, és néhány hebehurgya választ írok a kedves barátaimnak, akik írnak nekem, és az is főleg arról szól, hogy nem érek rá.

Na, de ez még holnap lesz, aztán befejezem ezt a tisztító kúrát, lassan visszavezetnek a normális étkezésbe, és abban bízom, hogy utána, kicsit lazább lesz a következő 3 hét. Most megyek aludni, sziasztok.

Ezt még tegnapelőtt írtam, azóta rengeteg dolog változott, most van egy fél órám, írok egy újat. Legalábbis elkezdem.
Sziasztok. Éva

Beindulás, detoxifikálás

2008.január.5.
Az első iskolás nap elég durva volt. Négy előadást hallottunk, kb. összesen 8 órát ültünk a földön különböző pozitúrákban. A swámi tartott ebből 3-at, ami csak annyit jelent, hogy egy pillanatra sem lankadt a figyelmünk, hihetetlen szuggesztív előadó, nem használ jegyzetet, és ömlenek belőle a fontosabbnál fontosabb tanítások.
Megpróbáltam felvenni az új ipodomra, és sajnos most megint valami megszállta, mert egy hangot sem sikerült felvennie. Mire a harmadik előadás kezdődött addigra meg lemerült. Szóval így kezdődött.
A laptopom meg nem kívánja már az üdülő internetjeleit, amit az első napokban még kedvelt, és itt senki sem tudja megjavítani, úgyhogy most itt állok a rengeteg hi-tech-el, és semmi sem működik. Na, nem baj, remélem, ezek csak a kezdeti nehézségek.

Miközben a fejünket tömik ezekkel az okosságokkal, én tisztítókúrán vagyok, ami nem kevesebbet jelent, mint hogy nem kapok enni, csak inni. Minden másfél órában iszom valamit, ebből 5x valami elég rémes folyadékot, ami szürke, homok van benne, és ha nem iszom meg elég sebesen, akkor megzselésedik, és akkor már lenyelhetetlenné válik. Az íze szerencsére eléggé semleges, de nem kívánom nektek, hogy ilyet igyatok. A többi folyadék finom, egyszer sárgarépalé, egyszer kókusztej, egyszer meg meleg szűrt zöldségleves só nélkül.  Ezen kívül kapok egy egyórás masszázst, ez nagyon jó, nagyon profi picike, öreg masszázsnéni mászkál rajtam nagy beleérzéssel, hogy hol kell éppen topognia, meg gyömöszkölnie. Csinál egy hasmasszázst is, ami a tisztitókúra velejárója, na, azt ne tudd meg, milyen. Nagyon fájdalmas! De jó. A néni szemüveges, és nagyon mókás, ahogy a professzornő külsejével nyomkodja a testrészeimet. Ezen kívül még egy órát szaunázunk (inkább gőz, de itt így hívják) illatos gőzben, innen ki-be kell 3x mászkálni, majd letussolni, ez az előírás. Ezen kívül 5x a nap folyamán be kell venni 2x3 db kapszulát, ami valamilyen gyógynövény, és a kapszulán keresztül is nagyon „illatos”, ez sem leányálom, de megcsinálható. És most jön a csúcs, kétszer egy nap kapok beöntést, de nem akármilyent, hanem képzeljétek 20 liter kávés vizet kell kb fél óra alatt felszivattyúznom, majd kieresztenem lehetőség szerint a felesleges belső tartalmakkal együtt. Ez nagyon izgi. Egy erre kialakított füdőszobában fekszem egy erre a célra készült kipárnázott deszkán, és folyik belém a víz, én meg csak masszírozom a hasamat, és amikor kell, akkor kieresztem az alattam elhelyezkedő WC-csészeféleségbe. Ezt erre építették! 4 ilyen fürdőszoba van ebben a szállodában, és folyamatosan pucolják az embereket. Nem semmi! Este, a lefekvés előtt még be kell venni egy un flora grow-t ami állítólag éjjel visszaépíti a nappal elvesztett bélflórámat. Mindezt 8 napig fogom csinálni, és utána, még néhány napig fel kell építeni az evést, gyümölcsöt, rízst, főtt zöldséget eszem, és utána … majd meglátjuk. Tavaly is végigcsináltam ezt, és nagyon jól éreztem magam utána még sokáig. Könnyű voltam, hajlékony, a jóga is jól ment, az agyam is működött, és fel voltam dobva. Szóval abban bízom, hogy most is így lesz.
Most pár napig nem fogok erről írni, csak majd a végén beszámolok az eredményről. Ha valakit érdekel, hogy miket adnak, akkor azt pontosan tudom, és a 99 %-a otthon is beszerezhető, és megoldható. A homok thaiföldi, azt ki kell váltani valami magyarral.

A tanárképző nagyon jó lesz, egy csillogó szemű sugárzó gyönyörű fiú a vezetőnk, Jason,nagyon lelkes, és lelkesítő. A képzés a jövő héten kezdődik valójában, addig együtt haladunk az első havi intenzív-esekkel. Szigorúnak tűnik a program, nem lehet hiányozni vagy késni, gyakorlatilag reggel 7-től este 10-ig folyamatos a permanencia. Háromszor kell majd vizsgáznunk mindhárom hónap végén, és, ha sikeres leszek, akkor az első háromhavi anyagot taníthatom majd otthon az érdeklődőknek.

Ma már 11-e van, de csak most tudom elküldeni ezt az érdekfeszítő leírást, persze ez már rég elavult. Még egy ilyen elavultat küldök most, és remélem, a jövő héten megjavul az internetkapcsolatom, és akkor kicsit naprakészebb tudok lenni.
Sziasztok.

Szünet

Most éppen semmi sem sikerül. A kis gyönyörű laptopom bemondta az unalmast, és nem kívánja érzékelni az itteni internetjeleket, úgyhogy ma az üdülőparancsnok elvitte a javítóba, és miután fél órát várt a sorára, nem tudták megnyitni, mert elfelejtette, hogy nem evagal vagyok hanem galeva (password) és így nincs módom a szobácskámban internetezni egészen addig, amíg meg nem javítja valaki. Az internetszobába meg nincs nagy kedvem mesélni.

Most is már záróra van.
Már csörögnek a kulcscsomóval és csukogatják az ablakokat.
Szóval, mennem kell.

Jól vagyok, tele programmal, nincs időm semmire, még be kell rázódni ebbe a ritmusba.

Sziasztok.

Megérkezés, átállás

Sziasztok,

Kezdek észheztérni az utazás után. Hááát, ez nem volt semmi! Még Bangkokig elég rendesen eljutottunk, (a repülő és én), de ott aztán kezdtem nagyon fáradtnak érezni magam. Többedmagammal kb másfél órát ácsorogtunk becsekkolásra várva egy pult előtt, ahova nem jött senki. Aztán mégis jött, és bejutottunk, és ezután már csak másik másfél órát töltöttem félájultan a váróteremben. Hideg fémszékeken végigdőltem és próbáltam elszunnyadni. Asszem sikerült is de nem biztos. Felbotorkáltam a Ko Samui repülőre, lezuttyantam az ülőhelyemre és újra elnyomott az álom. Ez rövid út volt kb 1 órás, alig emelkedtünk fel, már fordultunk is lefelé. A náthás füleimnek nem nagyon tetszett ez a fel-le repkedés, de ahhoz képest, amit vártam elég jól viselkedett.Nyeldekeltem, rágóztam, ásitoztam, stb, és így mindíg kidugult. KO samuiban,ezen a cuki reptéren (leginkább egy legovárosra emlékeztet, de legalábbis egy jól berendezett kellemes vendégfogadóra)azzal fogadtak, hogy újabb másfél órát várjunk, amíg a taxi-busz kiszállít minket a kikötőbe. Ez így megint elég kétségbeejtő volt abban az állapotomban, amikor már csak egy ágyra vágyom, de itt már találkoztam egy nagyon rokonszenves lánnyal, akivel együtt végezzük majd a tanfolyamot, és jól széttraccsoltuk a fejünket egy kis étteremfélében friss kókusztejet szürcsölgetve.Ő kanadai és Abbey-nek hívják (ez lehet, hogy téged nem érdekel, de én minden egyes megjegyzett névre igen büszke vagyok, csak azért írom ide is)Aztán, mikor eljött az idő elszállítottak a kikötőbe minket, a kisbuszon újabb barátnőre tettünk szert, (persze az ő nevét már elfelejtettem), ő ausztrál és csak úgy utazgat, ő már 62 éves (nagyon öreg, ugye?) úgyhogy kikérdeztem, hogy milyen volt 60-nak lenni, és olyasmiket mondott, hogy semmi különös... Őt nehezen értettem mert ezek az ausztrálok nagyon kifacsarják az angolt, aztán, ha még jókedvük is van, és beszéd közben nevetgélnek, meg elharapnak néhány szót, mintha nekem tudnom kéne a befejezést, akkor aztán nagyon bután tudok viselkedni.: Én is vihogok, vagy visszakérdezek valamit, és ezzel teljesen megzavarom a hangulatát...
Egyébként emiatt izgulok leginkább,hogy született angolok, amerikaiak és ausztálok lesznek túlsúlyban a tanfolyamon, és nem fogom őket rendesen érteni. Na mindegy, meglátttttyuk!
Aztán hajózás kb fél óra. hatalmas hullámzás, gyönyörű táj, kellemmes társaság. Ja, azt még nem mondtam, hogy a kikötőben is aludtam egy sort: egy puha márványlapon végighevertem és azonnal elnyomott az álom. Érdekes, hogy ebben az állapotban nem számít semmi sem.(keménynek)
Még egy utolsó jármű, egy taxizás következett, ez is kb fél óra, és begördültünk a híres ANANDA RESORT-ba. Itt elvileg engem egy bungalow-val vártak, de nekem kellett várni a tulajra, aki valahol a városban kódorgott, és amikor megérkezett, kiderült, hogy a lakó még legalább két napig nem akar kimenni a házamból, így addig egy szobában szállásot el. Gondolhatod, hogy azonnal elfogadtam, becuccoltam és elfoglaltam a nászágyat, és azonnal elaudtam. Ekkor úgy délután 3 felé lehetett, és én 9-ig aludtam, majd 10-től újra reggelig. Reggel meg felébredtem, és felkeltem úgy fél 8 tájban, de tényleg csak azért, mert reggel volt, a fejem zúgott, a szemem kb másfél milliméterre volt nyitva, és igazán nem voltam magamnál. Meg kellett néznem a tükörben, hogy ki ez, és még akkor sem jöttem rá.
Emlékeztem, hogy tavaly milyen jókat úsztam reggelente a kis kerti medencémben, most egy porcikám sem kívánta, de mégis megpróbáltam. Néhány kört úsztam, aztán kijöttem, nem láttam értelmét. Ismered ezt az állapotot? Semminek nincs értelme! még az olyan dolgoknak se, amiknek valójában van. Tudod, hogy van, de most.... nincs! Vissza a szobába, fürdőruha le, zuhany, öltözés. Kotorászás a bőröndbe, mert persze nem pakolok ki erre a kis időre. Meg ebben a szobában nincs is, hova pakolni. Majd a bungalow-ba. Addig majd mindíg bányászok. Ennek sincs értelme. Meg annak sem, hogy kipakoljak. Aztán, ahogy a telefonomat néztem, nincs-e valami üzenet rajta, látom, hogy fél 2 van. Szóval ez a baj! HOgy a belső órám még csak ott tart! Végül erre ment rá a napom, hogy valahogy utánamállítsam a belső órát. Kószáltam, nézgelődtem. Betévedtem a jógaterembe, láttam, hogy ott valaki nagyon csinál valamit, mondtam neki, hogy én csak nézem, hogy mi változott tavaly óta. Persze, csak nyugodtan nézelődjek, mondta ő és folytatta a munkáját. Kisvártatva észrevettem, hogy takarít, és megkérdeztem, hogy tudok-e segíteni. Szóval innen kezdve értelme lett a dolgoknak.
Mindíg rám bízott valami nagyon összetett-komplikált feladatot pl. hogy rakjam le ezt a polcot, és töröljem ki, vagy, hogy szedjek ki mindent ebből a dobozból, és rakjam úgy vissza, hogy az is beleférjen, ami benne volt, meg még más is, meg hogy a felstószolt iratokat rakjam be sorba egy iratrendezőbe. Felemelő volt. Pont az én állapotomhoz találták ki ezeket a teendőket. Megkért, hogy ne gondolkodjak, ne akarjak új rendszereket kitalálni, vagy átrendezni a terepet a saját izlésemnek megfelelően, és ez más körülmények közt igen rosszul esett volna, de itt és most pont erre volt szükségem. Igy aztán megint eltelt másfél óra, és én kezdtem megint bízakodni abban, hogy az életnek mégiscsak lehet valami értelme. Kicsit tisztult a fejem is, nomeg az idő is nekem kedvezett, talán akkor már otthon is reggeledett...
Ettem egy nagyon finom tésztás zöldséglevest. Ez a kedvenc levesem itt, akár naponta többször is megenném. Átlátszó leves, sárgarépa, káposzta és bébikukorica van benne, és ropog, szóval nincs átfőve, rengeteg finom levestészta benne, és a végén a tetejére valamilyen friss zöld levelet és átnyomott, frissenpörkölt fokhagymát halmoznak. HMMMMMMMM!

Ebéd után, mit gondolsz, mit csináltam? Igen. Újra aludtam egy sort a szobácskám előtti kis teraszon a hemokban (függőágy) Ugye most irigykedsz? Nem csodálom. Az valami fenomenális! Mint az anyaméhben.
Ébredés után mentem jelentkezni a holnap kezdődő detox programomra (itt így hívják a tisztítókúrát)Erről majd később mesélek, ha már csinálom.
Most 11 óra van itt, és még csak azt mesélem el, hogy ma este volt az előző csoportnak a záróceremóniája, részt vettem rajta, és már nagyon otthon kezdem magam érezni. Ott már összefutottam más osztálytársakkal is.

Lehet, hogy ez most kicsit hosszúra sikerült, És elolvastam, hogy ne nagyon legyen benne hiba, és látom, hogy semmi érdekeset nem tudtam írni. Remélem, azért nem nagyon untatlak ezekkel a részletekkel. Az a jó ebben a blogban, hogy ha kinyitod és elolvasod, az már a te felelősséged. hogy ezzel töltöd a drága idődet. Van olyan érzésem, hogy ha elkezdődik a suli, akkor nem fog sikerülni mindíg írnom, (vagyis, hogy egész nap írni fogok, és nem tudom marad e még tinta bennem.) Úgyhogy nyugodtan osszátok be az olvasást.
Nagyon örülök a válaszoknak a megjegyzéseiteknek,hogy hallok híreket otthonról, még nem tudom, hogy azokra külön-külön hogy kell válaszolni, de majd azt is kiagyalom valahogy, vagy megkérdezek valami blogíró szakértőt itt.
Most búcsúzom mára sziasztok.

Elidultam szép hazámból.....

A Szilveszter esti koccintások után még az utolsó simításokat is elvégeztem a csomagjaimon, a mosogatóban, a szemétvödör körül, aztán nyugovóra tértem. (Azt hittem) ekkor indultak el az SMS-ek. A telefonomat a biztonság kedvéért ébresztőre állítottam, így aztán jó közel került az ágyamhoz, és gyakorlatilag fél óránként kaptam SMS-t, mindíg pont amikor a mélyalvás küszöbére értem volna. Nagy empátiával reagáltam a szegény ünneplők jókívánságaira, hiszen ők valójában nem tudhatják, hogy én már az igazak álmát szeretném aludni.. Fél 4-kor aztán úgy döntöttem, nincs tovább értelme próbálkozni, és felkeltem. Valahogy eltelt az idő, és egyszercsak már a mogorva taxisofőrrel ültem egy jó meleg taxiban. Már az üdvözlés pillanatában éreztem, hogy ő nincs eufóriában. Mogorván bepakolta a csomagokat, majd beült mellém, és várt, hátha megmondom, hova is akarok menni. Népliget, hebegtem röviden, mert nem akartam őt kizökkenteni ebből a melankóliájából. Kicsit csodálkozva felém fordult, és a biztonság kedvéért megkérdezte: a buszok? Talán arra gondolt, hogy most akarok vele a ligetbe menni kicsit feledni az elmúlt órák megrázkódtatásait, vagy ilyesmi.. Nem tudom. Aztán csend csendet követve haladtunk. Közben félve megkérdeztem, hogy visszaviszi-e a levetett kabátomat és bundacipőmet a családhoz, ingatta a fejét, kicsit érdeklődött a részletek felől, hogy pl. mikor meg hova, aztán beletörődött a sorsába. Később, ahogy lassított üzemmódban haladtunk a célunk felé,(mert azt is megtudta szegény, hogy meg kell majd várnia, amíg én be tudok szállni a buszba, és így nem siettette a megérkezést) még az anyagiakról is szót ejtettünk, finoman tudtára adtam a szűkre szabott lehetőségeimet, hogy én éppenhogy csak ezt az utat fogom tudni kifizetni neki, a többit majd a csomag kézbesítésénél kell bevasalnia. Ettől sem lett sokkal jobb kedve. Ilyen hangulatban érkeztünk meg a buszállomás közelébe, ahol lassított, és tőlem akarta megtudni, hogy a legjobb megállnia. Szóval jó messzire sikerült leparkolnia, ahol én bőszen vetkőzésbe fogtam a mínusz 5 fokban, hanyagul lerántottam a kabátomat. Amikor a cipőmet kezdtem kifűzni, akkor már a mogorva taxis inkább csodálkozóba ment át, kicsit türelmetlennek éreztem (felnézni rá nem mertem). Belebújtam a kis otthoni topánkámba, és gondtalanságot színlelve gyorsan elköszöntem tőle remélve, hogy valahogy majd azért sikerül feldolgoznia a látottakat. A buszsofőr sokkal kedvesebb volt, odaültetett maga mellé és beszédbe elegyedett velem, neki is feltünt a nyári öltözékem, de amikor kiderült, hogy jógatáborba megyek, akkor már azt hitte, mindent ért.

Ahogy elindult a busz, az ónos eső rövidúton teljesen jégbe borította a busz hatalmas szélvédőjét, túl sok információ nem zavarta meg a kedves sofőrünket a vezetésben, egy kb 5x5 cm-es lyukon kukucskált ki egészen Hegyeshalomig. Néha az volt az érzésem, hogy a busz egyedül veszi be a kanyarokat, és nagy szerencse, hogy már sokszor járt erre. Hegyeshalomnál arra lettem figyelmes, hogy a busz megállt, és a kedves sofőrünk az eredetileg járatjelző táblával kaparja kívül a szélvédőt, és szélesíti valamennyire a látókörét.



Most itt vagyok, és mindjárt bemehetek a kapun, rettentő büszke vagyok, hogy úrrá lettem a hightech-parámon, és beízzítottam a kis laptopomat, és addig keresgéltem, amíg elcsíptem a hullámaikat, és meglovagoltam.