Két hónap eltelt a háromból

Sikerült megtartanom az órámat, nagy szerencsém volt, ketten nem tudtak jelen lenni a társaim közül, és pont az a kettő, akinek nem nagyon birom a hozzászólásait. Szóval imáim meghalgattattak, a "gesztikuláló"-nak vízumot kellett hosszabbítania, a másik a kákán is csomót kereső meg csak úgy kimentette magát. Szóval minden lehetőségem adott volt, hogy sokkal jobban sikerüljön az órám, mint az előző, és mégsem így volt. Nem akarom, hogy úgy tünjön, mintha minden felelősséget valami külső körülményre szeretnék hárítani, de most meg az történt, hogy az óra előtt összefutottam egy barátnőmmel, aki egyébként pszichológus, és nagyon szeretjük egymást, és ő támogatásképpen csak annyit mondott, hogy nem baj, ha nem tudsz valamit, csak hagyd ki és menj tovább, mintha mi sem történt volna. Még azt is hozzátette, hogy ez is nagy művészet, kihagyni valamit és nem zavarba jönni. Én egyetértettem, és ezzel elkezdődött az óra. Mondanom sem kell, hogy rengeteg dolgot kihagytam (mintha mi sem történt volna)és utólag rájöttem, hogy egyszerűen kaptam egy fals parancsot, és azt teljesítettem. Nagyon csodálkoztam ezen a helyzeten, mert olyan dolgokat hagytam ki, amiket előzőleg már jól tudtam, és semmi más okom nem lehetett arra, hogy átugorjam, csak ez a kedves és bíztató hipnotikus parancs.
Úgyhogy most újrahuzaloztam a tudatalattimat, és most azt kell teljesítenie legközelebb, hogy amit tudok, azt mondjam is el. Asszem ez így jobb lesz.

A második vizsgán is túlestünk már, az jól sikerült, még jobban, mint az első, pedig nem sokat tudtam rá tanulni, csak a jegyzetekből, meg az órákon való figyelésből elég információm volt kiválasztani a helyes válaszokat. Még egy ilyen vizsga lesz, ha jól tudom, és még kétszer fogok tanítani, aztán már mehetek is haza.

Ma vasárnap van, kicsit lazítottam, kétszer is fürödtem a tengerben, egyszer délelőtt, egyszer meg a naplementében Évivel a barátnőmmel, aki meglepiből megérkezett két napja. Mit sem sejtve mentem a délutáni órámra, és egy olyan Kormosévifélét láttam üldögélni a jógaterem előtt. Hirtelen azt hittem, valami időutazáson vagyok, de az idő mellett a térrel sem voltam hirtelen tisztában. Nem hittem a szemeimnek, és amikor már egészen biztos volt, hogy nem álmodom, akkor még a biztonság kedvéért megkértem, hogy ne közelítsen, de akkorra már kiderült, hogy mégsem szellem.
Szóval mostmár hárman vagyunk itt magyarok, és nagyon büszke vagyok, hogy így gyarapodik a magyar Agamások száma. Anita már túl van a második osztályon, és ő hétfőn kezdi a harmadikat, Évi a másodikat kezdi holnap.

Ma sikerült palacsintát sütnöm, és ez mostmár azt is jelenti, hogy emiatt nem kell hazamennem, palacsintát itt is lehet sütni. Eddig ugyanis azt hittem, hogy csak az Orlóban lehet. Igaz, hogy a kakaót, mint olyat itt nem ismerik, vagyis a nescacao-t,
meg a Hugomama-féle baracklevárt sem lehet itt előállítani, és tejföl sincsen, de meghintettem egy kis parmezán sajttal, és az édeset meg papyával és mézzel töltöttem meg, és fenséges volt.

Most érzékelem, hogy azért elég sokminden befért ebbe a pihenőnapba. A fent leírtakon kívül még tanultam is vagy két órát, meg egy kineziológia oldást is csináltam egy csoporttársamnak, és a sötétedés után még elszántam magam egy masszázsra, aztán kettő lett belőle, mert a thai masszázs után még kértem egy talpmasszázst is, és így lett mostmár késő este.

Megyek is aludni, holnap kezdődik újra a hétköznapi hajtás, de azért ne sajnáljatok annyira.