2009. március 15., vasárnap

Már vagdosom a centimétert

Három hét van hátra.
Nagyon összetett, komplikált érzéseim vannak, alig tudom őket szétválogatni.
Már nagyon várom, hogy otthon lehessek, hogy láthassam és újra együtt lehessek a családdal és a kedves barátaimmal meg tanítványaimmal, rémesen lelkes vagyok, hogy taníthatok, és ezt a tudást valahogy közvetíthetem majd azoknak, akik erre nyitottak lesznek. Ugyanakkor most kezdünk itt belejönni a dolgokba, most kezdünk valóban összemelegedni a csoporttal, most vannak igazi nagy megrázó élményeink a jógában és a kapcsolódásokban. Már megszoktuk a nagy terhelést, úgyhogy az sem olyan vészes már, én már beletörődtem, hogy itt nem beszélnek magyarul, úgyhogy inkább nekem kell csipkedni magam, és valószínűleg fejlődött is az angolom, mert jóval többet értek már, és ha beszélnem kell, akkor sem esem már kétségbe. Egyszóval itt is maradnék, meg mennék is már.

A múlt heti tanításom jól sikerült, tartottam egy 30 perces előadást a zenemeditációról, aztán napüdvözlet, bemelegítő gyakorlatok , ászanázás, relaxáció.
És mindezt angolul! És a végén azt mondtam, hogy érdemes volt ennyit nyuvasztani magam, mert most legalább tudom, hogy ha akarok akkor angolul is tudok jógaórát tartani, és nem is akármilyent, mert nagyon jó visszajelzéseket kaptam. (Amibe persze bele kell számítani, hogy most nagyon kedves csoportban vagyok, a két rémesen kritikus nő egyáltalán nincs a csoportomban, és a harmadik, aki csak kicsit érzéketlen és ezért nem nagyon szeretem a visszajelzéseit, valahogy véletlenül nem jött el erre a gyakorlatra. Szóval nagy szerencsém is volt.
A következő tanításom jövő hétfőn lesz, holnap kezdek rá tanulni, de már nem vagyok annyira megijedve. Aztán a vizsgára kell készülni, az megint ixelgetés lesz, de most súlyos anatómiai kérdésekkel lesz megspékelve, ez azért még egy kicsit ijesztő, de szerintem mostmár senki nem tudja megakadályozni, hogy megkapjam a diplomát.

Most lepihenek, és, ha érdekes dolgok történnek, még írok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése