Elidultam szép hazámból.....

A Szilveszter esti koccintások után még az utolsó simításokat is elvégeztem a csomagjaimon, a mosogatóban, a szemétvödör körül, aztán nyugovóra tértem. (Azt hittem) ekkor indultak el az SMS-ek. A telefonomat a biztonság kedvéért ébresztőre állítottam, így aztán jó közel került az ágyamhoz, és gyakorlatilag fél óránként kaptam SMS-t, mindíg pont amikor a mélyalvás küszöbére értem volna. Nagy empátiával reagáltam a szegény ünneplők jókívánságaira, hiszen ők valójában nem tudhatják, hogy én már az igazak álmát szeretném aludni.. Fél 4-kor aztán úgy döntöttem, nincs tovább értelme próbálkozni, és felkeltem. Valahogy eltelt az idő, és egyszercsak már a mogorva taxisofőrrel ültem egy jó meleg taxiban. Már az üdvözlés pillanatában éreztem, hogy ő nincs eufóriában. Mogorván bepakolta a csomagokat, majd beült mellém, és várt, hátha megmondom, hova is akarok menni. Népliget, hebegtem röviden, mert nem akartam őt kizökkenteni ebből a melankóliájából. Kicsit csodálkozva felém fordult, és a biztonság kedvéért megkérdezte: a buszok? Talán arra gondolt, hogy most akarok vele a ligetbe menni kicsit feledni az elmúlt órák megrázkódtatásait, vagy ilyesmi.. Nem tudom. Aztán csend csendet követve haladtunk. Közben félve megkérdeztem, hogy visszaviszi-e a levetett kabátomat és bundacipőmet a családhoz, ingatta a fejét, kicsit érdeklődött a részletek felől, hogy pl. mikor meg hova, aztán beletörődött a sorsába. Később, ahogy lassított üzemmódban haladtunk a célunk felé,(mert azt is megtudta szegény, hogy meg kell majd várnia, amíg én be tudok szállni a buszba, és így nem siettette a megérkezést) még az anyagiakról is szót ejtettünk, finoman tudtára adtam a szűkre szabott lehetőségeimet, hogy én éppenhogy csak ezt az utat fogom tudni kifizetni neki, a többit majd a csomag kézbesítésénél kell bevasalnia. Ettől sem lett sokkal jobb kedve. Ilyen hangulatban érkeztünk meg a buszállomás közelébe, ahol lassított, és tőlem akarta megtudni, hogy a legjobb megállnia. Szóval jó messzire sikerült leparkolnia, ahol én bőszen vetkőzésbe fogtam a mínusz 5 fokban, hanyagul lerántottam a kabátomat. Amikor a cipőmet kezdtem kifűzni, akkor már a mogorva taxis inkább csodálkozóba ment át, kicsit türelmetlennek éreztem (felnézni rá nem mertem). Belebújtam a kis otthoni topánkámba, és gondtalanságot színlelve gyorsan elköszöntem tőle remélve, hogy valahogy majd azért sikerül feldolgoznia a látottakat. A buszsofőr sokkal kedvesebb volt, odaültetett maga mellé és beszédbe elegyedett velem, neki is feltünt a nyári öltözékem, de amikor kiderült, hogy jógatáborba megyek, akkor már azt hitte, mindent ért.

Ahogy elindult a busz, az ónos eső rövidúton teljesen jégbe borította a busz hatalmas szélvédőjét, túl sok információ nem zavarta meg a kedves sofőrünket a vezetésben, egy kb 5x5 cm-es lyukon kukucskált ki egészen Hegyeshalomig. Néha az volt az érzésem, hogy a busz egyedül veszi be a kanyarokat, és nagy szerencse, hogy már sokszor járt erre. Hegyeshalomnál arra lettem figyelmes, hogy a busz megállt, és a kedves sofőrünk az eredetileg járatjelző táblával kaparja kívül a szélvédőt, és szélesíti valamennyire a látókörét.



Most itt vagyok, és mindjárt bemehetek a kapun, rettentő büszke vagyok, hogy úrrá lettem a hightech-parámon, és beízzítottam a kis laptopomat, és addig keresgéltem, amíg elcsíptem a hullámaikat, és meglovagoltam.