Teljes kétségbeesés!

Szerencsésen megérkeztem Kairóba. Hulla vagyok, természetesen a gépen a 10 órás úton kb 2 órát sikekrült szunyálnom, és abban sem volt köszönet, teljesen lezsibbadtam, úgyhogy az első felébredésnél úgy döntöttem, hogy átrepülök a békésen alvó bantunéger szomszédom felett, és inkább kinyújtóztatom a tagjaimat, minthogy kínlódjak a továbbalvással. Így aztán felejthetetlen tapasztalatokat szereztem az alvó utastársaimról, a kivételes pózokról, amikbe képesek voltak beletekeredni, hogy aludjanak. Volt néhány szerencsés flótás, akinek nem jutott szomszéd, és el tudott kicsit nyújtózni, volt egy másik csapat, aki elképesztő módon egyenes testtartásban felemelt fővel , kicsit elnyílott szájjal kitartóan aludt, de a többség azért jobbra-balra és előre biccentőset játszott, és úgy maradt. Elképzeltem a fájdalmas ébredésüket….
Most a kairói reptéren ülök egy Hippopotamus nevű étteremlánc egyik kényelmetlen székén egy dupla tea mellett, és megpróbálom elütni a maradék 5 órámat. Ez most kicsit hosszúnak tűnik , de hamarosan kiderül, hogy az idő mennyire relatív itt is.
A legutóbbi bejegyzésemet egy hasonló lyukas órában próbáltam abszolválni még a bangkoki szállodában, amikor már mindennel készen voltam, és a taxi még csak egy óra múlva jött értem. Vettem egy egyórás internethozzáférést, és lelkesen felelevenítettem az elmúlt 3-4 napomat, amikor már elhagytam Koh Phangant, de még nem érkeztem a célegyenesbe. Aztán, amikor megnyomtam a gombot, hogy „Bejegyzés közzététele” akkor kiderült, hogy néhány perccel túlléptem az időmet, így az egész ügy kárbaveszett. Azt mondják, (lassan kezdek ebben igazán hinni) hogy mindennek megvan az oka, úgyhogy nem akadtam ezen ki, csak legyintettem, hogy biztosan valami olyasmit írtam, amit nem kellett a tudomásotokra hoznom, vagy azért mert olyan, ami nem tartozik senkire rajtam kívül, vagy pedig annyira érdektelen mindenkinek, hogy kár vele a drága időt tölteni. Az én órám viszont eltelt szépen, jött is a taxisom, akivel 2 nappal azelőtt megállapodtam, hogy ki fog vinni a reptérre 1/3-áért, mint amennyiért bejöttem.
Az úgy volt, hogy megérkeztem a Bangkoki reptérre, és egy kedves hölgy a legjobb pillanatban elémugrott és megkérdezte, hogy akarok-e taxit. Persze, hogy akartam, megmondta az árat 1100 Bath (ez kb. 6000 Ft-nak felel meg). Kicsit sokalltam, de mire kitöltötte a papiruszát, addigra felment 1300-ra, nagyon sajnálta, de elnézte a kerületet, és ez ennyi. Akkor megkérdeztem, hogyha kicsit kíjjebb megyek a reptéren, nem találok-e ennél olcsóbbat, azt felelte, ott is csak ugyanennyi. Addigra már leesett a tantusz, hogy egy limousin társaság kaparintott a markába, és mostmár nincs menekvés, bőrülésen légkondiban és egyenruhás sofőrrel kell átvészelnem szállodába szállításomat. Belenyugodtam. Sőt, mivel a sofőr gyűjtötte a külföldi pénzeket, még adtam neki egy különleges magyar 500 Ft-ost, mert ez volt a legkisebb bankóm.
A bangkoki napok jól teltek,ha az apróbb részletektől eltekintünk. Pl, hogy nagyon meleg van itt.” Ingyen szauna”ahogy az egyik kirándulásom buszsofőrje a ki- és beszállásoknál egy nagy kacajjal megspékelve minduntalan megjegyezte.
Az első (csonka) napot vásárlással töltöttem, elvitettem magam egy nagy bevásárlóközpontba, és igyekeztem szisztematikusan vásárolni, de rövidesen rámtört a már otthonról is ismert plázabetegség, hányingerem lett, teljes csömör állapotába kerültem, és pánikszerűen kerestem a kijáratot. Szerencsére nem találtam meg, az is nagyon ki van találva ezekben a plázákban, hogy ne egykönnyen tudjál kiszabadulni, ha egyszer már beszippantott. Szóval a tömeg visszasodort és akkor megadtam magam, maradok. Rájöttem, hogy éhes is vagyok, keresgélni kezdtem valami helyet, ahol adnak valmi ételt hús nélkül, de olyan ellenségesen még sehol sem néztek rám thai emberek, mint abban az étteremben. Végül találtam azért spenótos lazanját, az finom volt, és kicsit jobb kedvre is derített. Folytattam a vadászatot, és végül majdnem minden tervezett cuccot sikerült megvennem. Akkor beestem egy masszázshelyre, és kértem egy talpmaszit és manikürt-pedikűrt. Igazából csak ki akartam pihenni a fáradalmaimat, és, gondoltam, nem árt, ha közben rendbehozzák az elhanyagolt körmeimet is. Na, el is kezdték! Egy fiatalember nekiállt és komótosan, semmivel sem törődve (ezek a thai emberek nagyon nyugisnak látszanak) elkezdte masszírozni a lábamat, és semmi sem izgatta. Még az sem, hogy közben egy termetes asszonyság mindig akkurátusan megkaparintotta az éppen szabadon maradt végtagomat, és vágta, reszelte, kente nagy buzgalommal maga mögé parancsolva mindenkit, aki körülötte a munkáját akarta más pacienseken végezni. Mint a villám, olyan volt. Na nem ragozom, csak egyszer kellett újrafestenie a kézkörmeimet, mert természetesen elmaszatolódott ebben a zűrzavarban, igyekezett nyugodtnak mutatni magát, de láttam, hogy ez nem tetszett neki.
A következő napot az úszó piacon töltöttem, ez egy kétórás buszozás oda, kettő vissza és kb másfél óra ott. Élveztem. Láttam már képeket erről, de élőben sokkal izgibb volt. Ültünk többedmagammal egy hajóban, és állandóan vásárolni kellett valamit a szembejövő hajókról, gyümölcsöt, kalapot, legyezőt, mindenfélét, amire biztosan nincs szükség, de nagyon meggyőzőek voltak a kofák. Egy rövid motorcsónaktúrára is elvittek a csatornába megtekinteni az ottani életet. Erről is már volt valami képem korábbról, akkor olyan nyomortanya félének láttam ezt a helyet, most nagyon természetesnek tűnt, hogy ezekben a viskókban emberek élnek, dolgoznak, készítik az eladnivalóikat, mosnak, főznek gyerekeket nevelnek. Közelről nem tűntek sajnálatra méltónak. Inkább kicsit irigyeltem őket az egyszerűségükért, természetességükért.
A motorcsónakunknak rémes hangja volt, először azt hittem, hogy ez csak egy vicc lesz, és mindjárt lehalkítja a vezető, de nem így lett. Egy repülőgépmotor ehhez képest légyzümmögésnek tűnhet. Na, ezért nem irigyeltem az ottlakókat, naponta többször végigrobog egy ilyen repülőgép a csendesnek és természetközelinek tűnő folyócskán…
A harmadik napon egy nagyobb kirándulásra fizettem be, templomokat és palotákat mutattak meg, és ez nagyon szép lett volna, ha láttam volna valóban valamit belőlük. Mert itt meg az történt, hogy egy kóreai család csatlakozott hozzánk, akik valahová nagyon siettek, és ezért mint az őrült túristák száguldoztunk egyik helyről a másikra, mélyrepülésben készítettünk néhány fotót, és gyakorlatilag semmit sem láttunk igazán. Azért arra jó volt, hogy mostmár kíváncsi lettem ezekre a buddhista helyekre, mert azért megéreztem belőle valamit. Egyszer egy jadekőből faragott híres Buddha szobor előtt sikerült egy pár percet meditálnom, és tudjisten miért azonnal sírva fakadtam. Persze hamarosan rámtaláltak az üldözőim, akkor lenyeltem a könnyeimet és továbbloholtam velük. Szóval majd megnézem ezt egyszer nyugodtan is.
Kicsit jobban vagyok, jót tett ez a kis visszaemlékezés,még mindig csak reggel 8 óra van, és fél 12ig még nagyon hosszú az idő. Közben benépesedett a reptér is mindenki eszik-iszik itt körülöttem.
Most abbahagyom, és becsukom a gépet, mert most meg áramom nincs itt és mindjárt lemerülök. Most azért már résen vagyok, és többször is lementettem.
Közzétenni meg majd otthonról fogom már, mert ezen a reptéren nincs internet.
Itt a vége az idei Thaiföldi élménybeszálóknak.

sssssssssssssssssssssz

leeresztettem! Tudod, mint a lufi.

Vége az un. Hastánc tanfolyamnak, és ennek örömére tegnap este egy bemutató tartottunk az iskolának. Rengetegen eljöttek és tapsoltak nekünk. Nem bemutatónak, hanem felajánlásnak hívtuk (offering), hogy nehogy azt higgyék, hogy öt nap alatt meg lehet tanulni hat tánckoreográfiát úgy, hogy érdemes legyen a közönségnek a technikára figyelni. Így ymegkértük őket, hogy csak vegyék ajándéknak, és élvezzék.
Úgyhogy az egész csak egy közös élvezet volt. Persze, én, csak magamról tudok nyilatkozni, és azt merem mondani, hogy volt néhány pillanat, amikor valóban élveztem, amikor éppen belűlről jöttek a mozdulatok, és nem a többiekről lestem éppen, hogy mi is következik.
Na most, még azt is elképzelhetitek, hogy milyen lehetett a sok gyönynörű, szépen feldíszített fiatal nő, ahogy csilingel, meg kígyózik, meg nyolcasozik a csípőjével, őszintén szólva, a néhány elvarázsolt pillanat szüneteiben arra is gondoltam, hogy kicsit kilógok a sorból, aztán elhessegettem.
Szóval nagyon jót tett testemnek-lelkemnek, megéreztem újra, hogy a tánc mennyire természetes mozgás, és el is döntöttem, hogy kb 100 éves koromig valamilyen formáját valahogy beépítem a mindennapjaimba.
Betettem egy képet, hogy beleszagolhassatok a hangulatba, de lehet, hogy kicsit sötét lett. Nem baj, annál jobb!

Szóval ma leeresztettem, igyekszem összeszedni magam, mert az utolsó hetem következik, el kell varrnom a fércműveket, le kell zárnom sokmindent, amit itt elkezdtem, aztán még egy kis rövid Koh samui és Bangkoki kalandozás után hazarepülök.

"hastánc"

Nincs internetkapcsolatom, ez hébe-hóba előfordul, és tanulom, hogy hogyan vegyem fapofával tudomásul, hogy „el vagyok vágva a világtól”.
Az az igazság, hogy kicsit (kicsit?) internetfüggő lettem, vagy inkább kapcsolatfüggő. Nemigen tudok elképzelni egy egész napot anélkül, hogy valakivel az otthonhagyottak közül ne cseréljek ki egy-két eszmét. Most is reménykedem, hogy majd visszajön a kapcsolat, és sikerülni fog kielégíteni ezt a függőségemet, különben valami nagy űr marad bennem (legalábbis ez a kényszerképzetem.) Megátjuk! Addig is a Word-öt használom, hogy végre leírjam az utóbbi napjaimat, mert rémesen begyorsultak itt az események, és semmi mellékesre nem jut időm.
Hastáncolok. Legalábbis erre fizettem be, és voltak némi elképzeléseim, hogy mit fogok kapni, először is a saját korábbi hastánctapasztalataim alapján, másrészt az itteniek meséiből, nomeg a tavalyi meg tavalyelőtti záróceremóniából, ahol csak ámultam-bámultam, hogy mindenki mennyire profi hastáncos lett az 5 nap alatt teljesen kezdőből. De amit most itt kapok, az minden várakozásomat felülmúlja. Mónika, a tanárunk egy gyönyörűséges indiai származású amerikai csodalény, aki egyébként az indiai Agama iskolában jógát tanít, és a hastánc workshopjaival járja a világot, és ahol megjelenik, ott biztosan sorsfordulót hoz a résztvevő nők életében. Az első pillanattól megteremti a teljes biztonság és szabadság légkörét, és ez folyamatosan fentmarad, akár táncolunk, akár csak megosztjuk a bennünk felgyülemlett kimondanivalót, akár a legnagyobb mélységekig hatolunk a saját vagy egymás lelkébe. Csodálatos egyesúlyozó, remek tanító, gyönyörű szavak és gondolatok gurulnak ki a szájából, és csak élvezet nézni, ahogy táncol, ahogy mozog. Minden mozdulatában és minden pillanatában egyszerre van jelen a gyönyörű női hajlékonyság és áramlás, a stabilitással a biztonsággal a tudással, és az erővel. Szóval az egész nap és minden nap egy rakás élvezet. És közben, csak úgy mellékesen megtanítja az indiai, a török és az egyiptomi hastáncstílusokat, és felkészít minket a szombati záróünnepre, ahova meg van hívva az egész iskola, és ott fognak állni, és csak csodálkozni, hogy mi jött ki belőlünk.
Szóval minden délelőtt ide járok 9-12-ig, utána szünet van 5-ig, és 5-8ig újra ez a gyönyörűség.
Sajnos, egy kicsit elrontottam a lakáscserével valamit, mert most így túl messze vagyok az iskolától. Gyalog kb ¾ óra, biciklivel csak ¼. De mivel este fejeződik be, a sötétben már nem merek biciklizni, akkor otthagyom a terem előtt, és vagy valakivel hazamotorozok, vagy csak úgy nekivágok gyalog a sötétségnek, lóbálom a zseblámpámat, hogy lássák, hogy valaki vagyok, és reménykedek, hogy épségben hazaérek. Úgy gondolom, hogy így egy kicsivel nagyobb esélyem van erre, mintha felülnék a kivilágítatlan biciklire, és a helyenként koromsötét úton kerekznék, ha egyáltalán erre képes lennék. Egyszer megpróbáltam akkor nem volt más választásom, és rémálmokat éltem meg, amikor a tök sötétben kellett úgy bicikliznem, hogy egy fél méterre sem láttam el a bicikli elé. Néha ilyenkor felbukkant egy vakító szembejövő, aki egy pillanatra felvillantotta előttem az utat, de utána mindjárt annyira elvakított, hogy akkor sem láttam volna, ha teljes fényárban úszott volna az egész dzsungel.
Akkor ott elhatároztam, hogy többet ilyet nem csinálok.
Ilyenkor aztán másnap reggel mindig arra ébredek, hogy nincs itt a biciklim, és időben el kell indulnom, hogy gyalog időben odaérjek. (A tánc ugyan csak 9-kor kezdődik, de érdemes korábban odaérni, mert még nőiesen felcicomázzuk magunkat, kis indiai bindiket ragasztgatunk ide-oda, a homlokunkra,az orrunkra, én a fülemre ragasztottam kis fülbevalónak látszó csillogó gyöngyöcskét, és ezzel évekre kielégítem a fülbevaló utáni vágyakozásomat.)
De azért így is jó az élet, csak kicsit jobban kell megterveznem a napjaimat. Mikor vásárolok, cipelek stb.

Mikor délben hazaérek, nagyon gyorsan le kell tusolni, mert összekeveredik a délelőtti táncos izzadás a hazabiciklizés porával és egyéb nedveivel. Még hazajövet beugrom valahova falatozni. Idén nincs kedvem nagyon főzöcskézni. Délben általában egy szendvicset eszem, ami úgy néz ki, hogy egy barna bagett, nem olyan hosszú francia, hanem olyan kis tömzsi thaiföldi, mindenféle zöldséggel meg salátával megtöltve, és még valami hozzá. Amíg nem kerültem birtokába a legújabb megdöbbentő információnak, hogy a tengerek azért olyan sósak, mert a halak nagyon sírnak, addig néha tonhalas szendvicset is ettem, de ezek után ezt abbahagytam. Amikor még azt is megtudtam egészen autentikus forrásból, hogy a tonhalas konzervekben már egészen biztosan nem tonhalak vannak, hanem valami egyebek, amik másképpen már nem eladhatók, akkor még biztosabb lettem abban, hogy többé már nem kérek a tonhalas bagettból. Úgy hogy ma például a saláták, zöldségek mellé falafelt kaptam, máskor meg egy tükörtojást, ilyeneket… Vacsorára általában levest eszem, abból is általában ugyanazt vegy-nodlesoup-nak becézik, és ropogós zöldségekből, valami finom ízű léből, és a tetején sült fokhagymareszelékből áll. Ja, és tele van levestésztával. Nyami!

Reggelire a saját gyártású yoghurtommal leöntök valamilyen gyümölcsöt és a tetejére virágport szórok. Mangó vagy papalya a menő, néha narancs és banán is szóbajön.
Szóval így vegetálok.

Viasszatérve az un. Hastáncra, már megkértem Mónikát, hogy jöjjön el Magyaroszára, és úgy néz ki, hogy augusztusban el tud jönni egy hétvégére. Hurrá!!!!!!!!!
Most pihenek egy kicsit, mert nehéz délutánunk lesz, és este még egy előadást is szeretnék meghallgatni.

Kis visszatekintés

Van egy macskám. De ez egészen elképesztő jelenség, mert én nem szeretem a macskákat. Valahogy nem vagyunk egymásnak szimpatikusak. Vagy talán ez már múlt idő? Mindenesetre pl. a kutyákkal úgy vagyok, hogy van, amelyik nagyon szimpi, és van, amelyikkel nem tudok megbarátkozni. De a cicákkal még idáig sem jutottam el. Mindegyik csak egyformán macska volt nekem. És most egy fekete nagyszemű cica ide szokott a házamhoz, és állandóan itt sündörög, ma egész nap a száradó törülközőm lelógó csücskén szunyókált a balkonon. Ha az ajtót kinyitom, azonnal bejön a szobámba, és nem fél semmitől, nem lehet kiijeszteni, csak a nagyon nagy szigornak engedelmeskedik.
És most éppen befejeztünk itt egy DVD nézést egy holnapi beavatáshoz előtanulmányként egy tanárral meg Claudiuval az olasz TTC osztálytársammal, és, amikor a cica az ágyamba mászott be, akkor már sipákolni kezdtem, mert ennyire még tényleg nam vagyunk jóban, akkor a Claudio megfogta a nyakán a bőrt, és szépen komótosan leemelte az ágyról, a cica meg csak tűrte. Nekem kicsit megfájdult a nyakamon a bőr közben, de Claudio azt állította, hogy ez jó a cicáknak. Nem hiszem el!
Aztán meg nem értem a nyelvét! Miért nyávog mindíg? éhes? És mit szeret?
Szóval az élet , egyre csak nehezedik. A probléma problémát követ.


Közben levizsgáztam a narancsővből, és mehetek tovább a kilencedik osztályba, és már ott is vagyok.
Ez itt a mennyország, gyönyörű és kellemes, néha kicsit túl meleg, de nem vészes ez sem.

Minden egészen más, mint tavaly, nagyon jó találkozni a régi ismerősökkel, és az osztályom is nagyon jó, de csak kétszer találkozom velük hetente.

A múlt héten egy nagyon érdekes workshopon ültem egész napokat 5 napig, tök vicces volt, mert egy hatalmas pocakos román pasi beszélt valami rém különleges dologról amit parapszichológiának nevez, és a szvámi tolmácsolt, mert őt is érdekelte a téma. És nagyon érdekes volt a szvámit ebben a pozicióban látni.
És akkor úgy alkalmazkodott az osztályom a workshophoz, hogy amikor 12-kor befejeződött a délelőtti ws, akkor 12,05- kor elkezdődött egy másik telephelyen a suli, és 5 előtt 10 perccel befejeződött, és 5-kor meg kezdődött a délutáni ws.

Az a helyzet, hogy biciklizek, és így eljutok az egyik helyről a másikra. :-) Az emberek az utcán természetesnek veszik, de néhányan az ismerőseim közül tudják, hogy mibe került ez nekem. De mostmár élvezem. Persze sötétben nem tudok bicajozni, mert egy rozoga vacak, és nincs rajta világítás, ilyenkor taxizom, vagy valaki elszállít haza motoron, és reggel értem jön, a bicikli meg ott vár a jógaterem előtt hűségesen.

Már másodszor is elestem el a biciklivel, kicsit jobban, mint elsőre, most a mellkasomra huppantam a betonra, aztán kicsit nem kaptam levegőt, egy nő segített, megfordított, és megfogta a fejemet, és nyugtatgatott, így aztán kisvártatva már tudtam rendesen lélegezni, akkor például örültem, hogy élek, és kapok levegőt, sőt, hogy a körülményekhez képest elég jól vagyok. Aztán felálltam kis segítséggel megköszöntem a közönségnek a körülállást, és betámolyogtam a közeli gyógyszertárba, hogy adjanak valamit, ha mégis elkezdene fájni valamim. Adtak egy kenőcsöt, de nem tudtam kifizetni, mert már nem volt 100 Bat készpénzem, akkor eltámolyogtam az automatához, és ki tudja miért kivettem 5000 Bath-ot (Na mindegy, majd valahogy ezt is elköltöm) Aztán megkértem a közeli masszázsszalon egyik jó kis talpmasszőrjét, hogy motorozzon velem haza, mert gyalog nincs kedvem, a biciklire meg annyira haragudtam, hogy inkább otthagytam az út mellet, hogy majd reggel visszajövök érte. (ha még élek)
Másnap meg annak örültem, hogy a gyertya kivételével minden jógapózt meg tudtam az órán csinálni a z előző napi események ellenére, vagy talán éppen azért. Meg az esti strandolásnak is örültem, meg annak is, hogy nemsokára újra továbbköltözök, mert a mostani házam rémesen meleg, és a másikban lesz légkondi is végszükség esetére. Azzal meg az lesz a szenvedés, hogy kissé messze van az iskolához, úgyhogy még többet fogok biciklizni, de mostmár nem fogok elesni többet, mert ez nem volt jó.

Itt most gyönyörű reggel van, itt ülök a balkonomon, kicsit kiszorultam a házamból, mert befogadtam egy havert, aki tegnap érkezett, és csupa teltház van mindenütt, és most alszik odabenn. A telehold már lebukott az egyik pámafa mögé, a nap meg feljött a másik mögül, rémes hangzavar van, mert valami rovarféle kórusban ordít, miközben egy csomó kakas igyekszik ébresztgetni az embereket. Az egyik idejött a balkon alá, és itt ordít, de a haveromat ez se zavarja, pedig tudhatná, hogy ez neki szól. Már megettem a reggelim egy részét ami papaya volt saját gyártású yoghurttal meg egy csöpp mézzel, ez volt az, amit a legcsekélyebb zajongással tudtam előállítani addig is, amíg lábujjhegyen kell járni.

A kutyák is nagyon izgatottak, láthatóan iszonyú érzés nekik állandóan elbúcsúztatni az embereket, akiket már megszoknak itt néhány hét vagy hónap alatt. A szomszédban meg éppen elköltözéshez pakolásznak, aminek én special örülök, mert egyrészt meg fog szűnni az állandó éjszakai randalírozás meg bulizás, másrészt meg pont az Andi fog ideköltözni mellém, és akkor mégiscsak sűrűbben látjuk majd egymást, mint eddig.De a kutyák, most izgulhatnak, hogy a következő lakó fogja-e őket annyira szeretni, mint az előző.

Tegnap átcsúsztam a narancsöves vizsgán 100-ból 104-et teljesítettem, ami elég jónak mondható, büszke is vagyok erre, de azért felmerült az is bennem, hogy vagy én vagyok zseni, vagy a vizsga negyon könnyű, mert nekem nagyon egyszerűnek tűnt az egész. Két ászanát kellett minőségileg előállítani, egyet meg mennyiségileg 15 percig kitartani mozdulatlanúl, meg volt egy tesztlap 20 kérdéssel és x-elgetni kellett. Ez izgi volt, mert ezekre a kérdésekre az írott anyagból lehetett válaszolni, meg az elhangzott előadásokból, és én történetesen ezeknek az előadásoknak a nagy részét technikai okok miatt nem is hallottam, az írott anyagot, meg néhány napja kaptam kézhez, amikor éppen a parapszichológiával voltam elfoglalva, aztán meg fel kellett ismerni egy zenének a csakrákra gyakorolt hatását, megállapítani, hogy ez a zene melyik csakrát veszi célba. Ez egy kicsit trükkös volt, mert akár egy másik csakra is lehetett volna, mint a helyes válasz, de nem tudtak túljárni az eszemen. Bár, akár az eszemen még túl is tudhattak volna járni, mert az kicsit hezitált, de az érzékeim valószínűleg elég jól működnek, mert azok egyértelműen mutatták a helyes választ. Ezért aztán csodálkozom ezen az ereményen. Szóval emiatt a tegnap esti záró ceremónián a szvámi rámtekert egy narancsövet, és jókívánságokat is mellé, ez jó érzés volt.

Már írtam arról, hogy itt milyen gyorsan teljesülnek a kívánságaim, már teljes erőből működik a dolog. Tegnap este a záróünnepség kellős közepén elment az áram, ami azt jelentette, hogy átváltottunk hangulatvilágításba, leálltak a ventillátorok, de az ünnepség csak folytatódott, röviddel ezután el kezdett az eső ömleni, és ez olyan mérhetetlen hangzavarral párosult, hogy az oklevélkiosztónak tényleg csak a tátogásából igyekeztünk leolvasni, hogy kinek is kell tapsolni. Ez így ment egy jó ideig, mígnem már megsokalltam, kezdett nagyon meleg lenni, és csak úgy megszólaltam megam elé, hogy jó lenne egy kis levegő, a haverom ekkor legyezni kezdett, de ez nem volt elegendő, és a következő percben megjött az áram meg a fény, akkor azt mondtam, hogy most már az eső is leállhatna, és néhány perc elteltével az is abbahagyta magát. Akkor a haverom azt kérdezte, hogy most lakást nem tudnék-e kigondolni neki, és akkor eszembe ötlött valami, és a követkző percben már megvolt a lakása is. Amiből Andi ma kiköltözik az üres lesz, úgyhogy megvolt a deal.

A mai vasárnap nagyon szépnek ígérkezik, a délelőtt csak olyan lazulással pihengetéssel, mosással meg ilyenekkel fog eltelni, 2 körül találkozunk Ineke-val a holland barátnémmel, és elmegyünk egy kicsit strandolni (eddig egyszer sikerült tengereznem, ez lesz a második)ott egy csomó mindent meg is beszélünk, ő egy nagy Thaiföld ismerő, és tanácsokat fog nekem adni, hogy hol tölthetem el legjobban az utolsó 5 napomat hazamenés előtt, én meg elmesélem neki a parapszichológi workshop utolsó délutánját, mert abból kihúzta magát, és rengeteg nagyon gyakorlati dologból maradt így ki.Közben, meg úszkálunk, meg napozunk, meg biztos valami finom gyümölcsöt falunk... Este, meg több, újonnan érkezett barátukkal találkozunk a Big Mountin-ban, ez egy jóga találkozó hely, ahol finom és egészséges kajákat tálalnak fel kedves és mosolygós pincérek.
Ez jó terv, nem?
Most megyek, és beindítom ezt a lazítós délelőttöt.

narancsőv

Egy óra múlva megmérettetek, és, ha sikerül, akkor narancsöves leszek.
Csak kicsit izgulok, elég egyértelmű a vizsgaanyag, talán egy kicsit edzettebbnek kellene lennem most ahhoz, hogy a gyakorlatokat tökéletesen meg tudjam csinálni, de, meglátjuk...

Egy nagyon szép és nehéz héten vagyok most túl. Parapszichológiai workshop volt, 5 napos, reggeltől estig, délben egy meglehetős szünettel, és ide kellett beférnie a az iskolámnak de csak két napon. Ezek a napok tömények voltak, de megérte. Csuda dolgokat tanultam a láthatatlan világról, technikákat, amivel segíthetem a boldogulásomat, és, esetleg másokét is...

Átköltöztem egy saját Bungalow-ba, mostmár van konyhám, és kotyvaszthatnék kedvemre, de most meg időm nem volt rá, úgyhogy itt vannak az alapanyagok, és várják, hogy időm is meg kedvem is legyen főzöcskézni. Azért jókat eszem, a közelben megnyílt egy finom és egészséges étkezde, ott kapkodtam be a falatokat, amikor akadt egy negyed órám két foglalkozás között. Vettem magamnak egy csomó gyümölcsöt, olyanokat, amiket tavaly még nem mertem megkóstolni, mert nagyon gyanús külsejük volt, és azokat csipegetem, ha nincs más ennivaló.

Szeretem ezeket a thai embereket. Nagyon erősnek és dolgosnak látom őket. Mostmár napok óta figyelek egy férfit, aki egy nagy füves területet próbál rendbehozni, valami baja lehet, mert nem nagyon tud lépegetni, csak néhány centire tologatja előre-hátra a lábát egy hatalmas gumicsizmában. És csodálatosan halad mégis a rendcsinálással.

A ruhamosásssal nem bajlódok, mert ezt is nagyon jól csinálják itt a thai-ok, kilóját 40 Batért (kb 200 ft) gyönyörűen kimossák-vasalják 1-2 nap alatt. A napon szárad minden, és illatosak a ruhák.:-)

Ma meg holnap még kicsit nyalogatom a sebeimet, megpróbálom újraolvasni ami a workshopon történt, és esetleg el is kezdem megvalósítani a kapott feladatokat, aztán jövő héten kezdődik a 9. szint. Iszonyúan röpül itt az idő, már csak 5 hét van hátra, és hazaindulok.

Remélem, a következő bejegyzésem töményebb lesz, most elég ennyi, megyek vizsgázni.

az első szabad vasárnap

Hál Istennek vége a detox kúrámnak. Tegnap egy nagy adag görögdinnyével megtörtük a böjtöt, és utána még háromszor sikerült ennem, azóta is csak a kajára tudok gondolni. Most még öt napig kicsit vigyázni kell, van némi instrukció, hogy miket ehetünk a kúra után, de ez már maga a mennyország, amikor sima vízbefőtt rízs omlik szét a számban és sali, meg gyümülcs meg gyömbértea... tobzódok.
Sikerült leadnaom azt a 4 és fél kilót, amit a decemberi őrületek során magamra szedtem, úgyhogy versenysúlyomnál vagyok, és nagyon élvezem.
Tegnap volt egy nagy tapasztalásom, amit meg szeretnék örökíteni, és átadni az érdeklődőknek. Már lassan 5 éve sujkolom a jógaóráimon, hogy a jóga mennyire fantasztikus energiatáplálék, de mivel ilyen nagy kontrasztot még magam sem tapasztaltam, igen meglepődtem tegnap. Hajnalban keltem, mert a detoxból még volt néhány apróság hátra, és 8-ra már az iskolában kellett lennem, és alig vonszoltam magam. Teljesen el voltam erőtlenedve. Valahogy elvonaszoltam magam a jógateremig, az elméletet valahogy még végighallgattam, rendkívül magasröptű volt, az előadás utáni kérdés-feleletekből kb. egy kukkot sem értettem, és iszonyú hülyének éreztem magam (úgy gondoltam, hogy a többieknek ez már a kisujjukban van). Aztán kezdődött a jóga. A bemelegítő gyakorlatoknál még az ájulás környékezett, de gondoltam, még kitartok egy kicsit, mielőtt végleg végignyúlok a padlón. (Nehezítette a helyzetet, hogy még tanfelügyelőnk is volt, bár, tudom, ő nem engem figyelt, de akkor is!) Aztán kezdődött az ászanázás, és a padahasztászanánál - láss csodát - elkezdtem valóban feltöltődni, jó sokáig tartottuk, és mire feljöttünk elfelejtettem a gyengeséget, aztán az egész másfél órát végigcsináltam, minden ászanát kitartottam végig. És ez a feltöltött állapot egész estig velem volt. Estére megint kicsit elpilledtem, de ma már egyáltalán nem érzem gyengének magam.
Úgyhogy hajrá jógások, ha most még nem is érzitek ezt a nagy hatást, csak gyakoroljatok, és egyszercsak... Az iskolában meg kiderült, hogy jan 30-án (2 hét múlva) vizsgáznom kell ahhoz, hogy a következő osztályba léphessek, úgyhogy először beindult a majré-gépezet, mert semmilyen írott anyag nincs itt velem a 4-8-osztályig, amiből kicsit felkészülhessek az elméletből, és a gyakorlatból is kicsit kiestem most, és látván a kívánalmakat, elég messze érzem most magamtól a "narancsövet" de nem adom fel, mert itt már beindult az a folyamat, hogy minden megoldás előbb-utóbb felém jön.
Pl eddig nem sikerült beüzemelnem az itteni telefonomat semmilyen módon, Andi vásárot telefonkártyát nekem, és nem sikerült vele telefonálnom, Andi visszavitte a boltba, és azt mondták semmi gond vele, aztán továbbra sem sikerült telefonálnom. Tegnap találkoztam egy régi ismerőssel, akivel szerettünk volna telefonszámot cserélni, de mondtam neki, hogy csak ő tud engem hívni, mert valamiért nekem nem megy a telefonálás, megszakértette, majd kivett a tárcájából egy telefonkártyát, behelyezte, és máris rendben volt minden. Ez itt így megy. Úgy emlékszem, hogy tavaly ez a második hónapban úgy begyorsult, hogy a végén már csak gondolni kellett valamire, és azonnal teljesült. Aki nem hiszi, jöjjön ide és nézze meg a saját szemével.

Továbbra is várom a híreiteket, nem a BKV sztrájkról, mert arról tudok, és eléggé sajnállak ezért benneteket, nagy káosz lehet, hanem, hogy mi van veletke, hogy megy ott az élet, és, hogy miket gondoltok róla.
Szeretettel: Éva