Lazítás, hazafelé készülődés

Mindenféle kövek legördültek a szivemről, befejeződött az iskola, egy szép ceremóniával megkaptam az okleveleket, jógainstruktor, jógatanár, pirosöves jógini és még ki tudja mivé avattak itt az elmúlt szombat este.
Visszaköltöztem az Ananda Resort-ba, ami azt jelenti, hogy nincs többé konyhám, főzöcskézés, bevásárlás, viszont van medence, tudok uszizni, meg pihizni, van itt jó kis étterem, ott ehetek finom, egészséges étkeket, mágikus kezű masszőrnénihez járhatok masszíroztatni, és amikor a kedvem tartja elmehetek a tantra workshopra, amin a swamitól tanulhatok még rengeteget, ha még belefér valami a fejembe. Ma már reggel ott voltam, és, most hallottam harmadszorra ugyanazt, és rengeteg új dolgot értettem meg, ami valószínűleg elkerülte eddig a figyelmemet. Ilyen ez a világ itt. Nagyon sokszor kell meghallgatni ugyanazt, hogy összeálljon a kép. És, mivel a délutáni órákra nem mentem el, arra is jutott időm, hogy átnézzem az írásos anyagot, amit a workshopon kaptunk, meg a saját jegyzeteimet, és így még izgalmasabb dolgokra derült fény.

A barátnőimmel ma búcsúvacsorát rendezünk, mert Évi holnap hazamegy, holnap délután meg beruccanunk a városba, feltesszük őt a hajóra, és Andival körülnézünk az éjszakai piacon, hátha akad valami hazavinnivaló finomság.

Már nagyon készülődök hazafelé. Idén, úgy döntöttem, előre küldöm a lelkemet, mert tavaly, másfél hónap távollét után legalább egy hónapig kellett várni, hogy a lelkemnek minden darabja visszaérkezzen Magyarországra. Most 3 hónapot töltöttem távol, képzelem, milyen nehéz lesz neki hazatalálni, és most nem akarok olyan sokat várni rá.
Nagyon sok dolgunk van otthon nekünk együtt, úgyhogy jó lesz, ha hamar összetalálkozunk.

Most megyek a búcsúvacsorára.

Vége a sulinak!!!! Vakáció!!!!!!!!

Ma megcsináltuk az utolsó vizsgát. Hát az az igazság, hogy kicsit csalódott voltam. Vagy inkább úgy mondanám, hogy nevetséges volt. Halálra izgultuk magunkat az utolsó héten, mert igazából senkinek sem sikerült igazán tanulni a vizsgára, mert mindenki minden szabad kapacitását a gyakorlati órájára való készülésre fordította. Hogy mi lesz velünk, már annyi új információt kellett elraktározni, hogy attól féltünk, hogy nagyon sok keveredés lesz belőle (mármint a fejünkben). Anatómiából volt itt egy tudós lány, és még az utolsó éjszakára nekemadta a jegyzeteit, persze segítésképpen. A jegyzetek aztán velem aludtak, és reggel, még pirkadat előtt úgy döntöttem, hogy mégis belenézek, ha már itt van. Másfél óra alatt átrégtam magam a 10 oldalon. Mondhatom, kb a 75 %át egyáltalán nem értettem, mert persze angolul is volt, meg anatómia is volt, meg hát csak egy jegyzet volt, vázlatpontok. A másik 25%-ot meg nem tudtam elolvasni, mert persze kézírás volt. Aztán letettem róla, hogy megértsem, és elindultam a vizsgára. Az elméleti vizsga egy 70 kérdésből álló teszt volt, 70 perc lett volna rá, és kb 20 perc alatt kész voltam vele.Az értékelésnél aztán kiderült, hogy 3 válaszom nem volt helyes, de abból is az egyiket törölték, mert a kérdés olyan volt, hogy nem lehetett rá rendesen válaszolni. És mindezt úgy, hogy nem tanultam. Szóval vagy én vagyok zseni, vagy a kérdések voltak kicsit egyszerűek, ezt mostmár nem fogjuk tudni eldönteni. A gyakorlati vizsga meg vicces volt, mert nehéz ászanákat kellett hosszasan kitartani, és valóban nagyon nevetségesek voltak a drága tanáraink, akik stopperral figyeltek minket, ahogy fejen, vállon vagy fél lábon állunk. Volt még egy választható gyakorlat Tratakának hívják, egy pontot kell nézni pislogás és hunyorgás nélkül minél tovább. Az volt a kívánalom, hogy minimum 5 percig kell nézni, és ha nem pislogtál és nem hunyorogtál ezalatt az 5 perc alatt, akkor plusz pontokért még 5 percig nézhetted. Ez elég durván hangozhat annak, aki nem tudja, hogy mi minden érdekeset lehet így látni, meg, hogy milyen különös hatásai vannak ennek a gyakorlatnak. Mindenesetre nekem sikerült 10 percig rebbennéstelen szemmel nézni ezt a pontot, és a végén megtapsoltak az osztálytársaim és elneveztek trataka királynőnek.
Aztán gyorsan kiértékelték az eredményeinket, és kihirdették, hogy mindenki sikeres vizsgát tett. Azon gondolkodtam, hogy mennyire mérges lettem volna, ha még tanulok is erre. Na de így is nagyon jó, hogy vége lett, és most lehet egy kicsit fellélegezni.
Holnap még lesz egy hosszú jógaóránk és egy közös meditáció a swamival és utána már igazán tanárok leszünk. Este meg ünneplés lesz, a szokásos "Final ceremony" ami minden hónap végén van, csak most azzal a különbséggel, hogy a 20 tanárképzős is megkapja a diplomáját nemcsak az első havi intenzívesek, aztán még egy piros övet is fogunk kapni, mert a vizsgánk erre is érvényes, meg áldást a fejünkre meg fehér pólót, aminek a hátán az van, hogy "Agama jógatanár"szóval nagyon muris lesz.
Ezen az ünnepségen aztán elő fogunk adni valamit, amit ma délután kezdtünk összerakni, képzelheted, hogy hogy elő lesz készítve. Táncolni fogunk mi lányok néhányan, a zenét pedig a fiúk szolgáltatják úgy, hogy a testükön dobolnak ütemesen és lelkesen, és a végén összekeveredünk velük, és ennyi. Ez remélem, izgalmasabb lesz, mint ahogy ezt most itt el tudtam mondani.
Ma még valami történt velem, elmentem egy gyógyító emberhez, akiről itt az a hír járja, hogy a zenéjével gyógyít. A hangszer,amin játszik egy kivájt farönknek látszik. Gyönyörűen át van festve a külseje, és ha belefúj, akkor különös rezgő dörmögő hangot hallat. Dizsuridunak hívják. (A hangszert) Ezzel a hanszerrel lengett ma engem körül ez az embber (őt meg Mitoknak hívják), miközben én a földön feküdtem, és miközben nagy élvezettel hallgattam ezt a "zenét",elnyomott az álom, és arra ébredtem, hogy nagy csend van. Szóval, ez volt. Nem tudom, meggyógyultam-e, az a szerencse, hogy nem voltam beteg, csak ki akartam próbálni ezt a rezonancia gyógyítást. Aztán még a biztonság kedvéért elmentem egy masszázsra is, és mostanra már nagyon elfáradtam ezttől a sok gyógyulástól.
Vasárnap átköltözök az eredeti helyemre Az Ananda resortba, ahol már nem lesz konyhám, úgyhogy nem tudok főzőcskézni, viszont nagyon jó éttermük van, ott fogom magam kiszolgáltatni. És ott van medence is, meg nagy társadalmi élet, szóval kicsit kipihenem magam az utolsó héten. Lesz még ugyan egy tantra workshop, de az már fakultatív és én már kétszer is megcsináltam, oda csak néha fogok benézni.
Legyetek jók, ha tudtok, nem sokára jövök.

Gyönyörű vasárnap

Gyönyörű kellemes vasárnapunk volt. Végre összejöttünk a barátaimmal, és egész délelőtt csak csiviteltünk MAGYARUL, és úsztunk a tengerben, és gyönyörködtünk a tájban, és tervezgettük a jövőt. Andi és Évi "kikérdeztek" a leckémből, kipróbáltam rajtuk, hogy lehet-e majd valamit érteni abból, amit holnap elő fogok adni a csoportomban. Egy meditációt kell megtanítani, és bevezetőül elmagyarázni a hátterét, a technikáját, és még arról is beszélni fogok, hogy mi is valójában az a meditáció, és hogy mi a célja, és milyen hatásai vannak az emberre. Azt állították, hogy érdekeseket mondtam, úgyhogy abban bízom, hogy holnap a többiek is ezt fogják gondolni.
A délutánomat meg egy gyönyörű és kedves fiatalemberrel töltöttem, de ne örüljetek, nem a tantrát gyakoroltuk, hanem a budapesti tantra és egyéb workshopoknak a promóciójával voltunk nagyon elfoglalva.Julien itt egy grafikusságban is jártas jógatanár, és segít előllítani a prospektusunkat meg a workshop brossúrákat. Sajnáltathatnám is magam egy kicsit, hogy "még a vasárnapom sem szabad", de nem teszem, mert ez egy igazán kellemes foglalatosság volt. Imádok együtt dolgozni olyan emberekkel, akikkel simán mennek a dolgok, lehet haladni, úgy tűnik, hogy minden megoldható, ha akadályok keletkeznek, akkor arra kezdünk fókuszálni, hogy hogyan lehetne könnyedén áthidalni őket... stb. Az ilyen emberekkel a munka nem tűnik munkának. És itt csupa ilyennel vagyok körülvéve.
Két hete, csak kiejtettem a számon, hogy szeretném a weblapomat kicsit átváltoztatni, hogy az Agama jóga kicsit nagyobb hangsúlyt kapjon, és hamarosan megérkezett a segítség, és már hipp-hopp át is alakult a weblapom. Naomival a grafikus lánnyal szintén nagyon símán mentek a dolgok.
Most már este van, és még tanulok egy kicsit holnapra, kicsit még csiszolom a csiszolnivalóimat, aztán nyugovóra térek.

Már vagdosom a centimétert

Három hét van hátra.
Nagyon összetett, komplikált érzéseim vannak, alig tudom őket szétválogatni.
Már nagyon várom, hogy otthon lehessek, hogy láthassam és újra együtt lehessek a családdal és a kedves barátaimmal meg tanítványaimmal, rémesen lelkes vagyok, hogy taníthatok, és ezt a tudást valahogy közvetíthetem majd azoknak, akik erre nyitottak lesznek. Ugyanakkor most kezdünk itt belejönni a dolgokba, most kezdünk valóban összemelegedni a csoporttal, most vannak igazi nagy megrázó élményeink a jógában és a kapcsolódásokban. Már megszoktuk a nagy terhelést, úgyhogy az sem olyan vészes már, én már beletörődtem, hogy itt nem beszélnek magyarul, úgyhogy inkább nekem kell csipkedni magam, és valószínűleg fejlődött is az angolom, mert jóval többet értek már, és ha beszélnem kell, akkor sem esem már kétségbe. Egyszóval itt is maradnék, meg mennék is már.

A múlt heti tanításom jól sikerült, tartottam egy 30 perces előadást a zenemeditációról, aztán napüdvözlet, bemelegítő gyakorlatok , ászanázás, relaxáció.
És mindezt angolul! És a végén azt mondtam, hogy érdemes volt ennyit nyuvasztani magam, mert most legalább tudom, hogy ha akarok akkor angolul is tudok jógaórát tartani, és nem is akármilyent, mert nagyon jó visszajelzéseket kaptam. (Amibe persze bele kell számítani, hogy most nagyon kedves csoportban vagyok, a két rémesen kritikus nő egyáltalán nincs a csoportomban, és a harmadik, aki csak kicsit érzéketlen és ezért nem nagyon szeretem a visszajelzéseit, valahogy véletlenül nem jött el erre a gyakorlatra. Szóval nagy szerencsém is volt.
A következő tanításom jövő hétfőn lesz, holnap kezdek rá tanulni, de már nem vagyok annyira megijedve. Aztán a vizsgára kell készülni, az megint ixelgetés lesz, de most súlyos anatómiai kérdésekkel lesz megspékelve, ez azért még egy kicsit ijesztő, de szerintem mostmár senki nem tudja megakadályozni, hogy megkapjam a diplomát.

Most lepihenek, és, ha érdekes dolgok történnek, még írok.

Ma ébren vártam a felkelő napot. Kiültem a teraszomra, és amíg a teámat kortyolgattam, figyeltem a természetet, ahogy ébredezik. Vártam a megvilágosodást.
Persze a tyúkanyó a maradék 3 kiscsibéjével (nem tudom hova lettek a többiek, mert naposcsibe korukban még 5-en rajongták körbe a mamájukat)már ébren volt és vígan kapirgáltak az udvaron, egy pár sötétebb szárnyú lepke is el-ellibbent a balkonom mellett, a pici gekkók is már vígan vadásztak a falon meg a korlátokon (lehet, hogy ők éjjel sem hagyják ezt abba)és persze az állandó hangok a levegőben, a "tücsökcirpelés" meg a békabrekegés is ott volt nekem. Szóval nem voltam egyedül.
Elgondolkoztam, hogy mi is van most velem, mert a tegnapi napom nagyon sötétre sikeredett. Reggel fejfájásra ébredtem, de egészen különös fejfájásra, az egész fejem zúgott és fájt, mintha sokkal nagyobb lett volna a fájdalom, mint maga a fejem.Szóval ezzel ébredtem, és szégyenszemre bevettem egy algopyrint, mert elképzeltem, hogy milyen lenne egész nap tanulni fejfájósan. De nem nagyon segített, néha kicsit eltompult, aztán újra kezdte. A délelőtti jógaórát valahogy végigcsináltam, nagyon kellett bíztatnom magam, hogy "na, még ezt a gyakorlatot megcsinálom, és csak aztán fekszem hanyatt a matracomon". De egyszercsak eljutottunk a relaxációhoz, és ahhoz már nekem is nagyon fűllött a fogam (ezt nem tudom, hogy kell írni: füllött, vagy fűlött?)Aztán megérkezett Mihaela az anatómia tanár (mellesleg az egész iskola orvosa, homeopata és jógagyógyító, de közben nyugati orvos is, meg jógatanár is) és egy brilliáns showműsort adott elő az emésztőrendszerünkről. Az előadás felét már fekve hallgattam, lehet, hogy közben kicsit el is szundítottam, de nagyon élveztem. Úgy szokta kezdeni az előadást, hogy elnézést kér, hogy ilyen száraz témával kell minket zaklatnia, és bele is kezd, aztán néha felvillanyozódik valamelyik testrészünk varázslatos működésétől, és akkor annyira magávalragadó, hogy majdnem kedvet kapok megtanulni az anatómiát. Kénytelen is leszek majd belenézni a jegyzetekbe, mert a végén ebből is vizsgáznunk kell, és, csak reménykedek, hogy azért valami megragad belőle az agyamban. A fő gond itt is az angollal van, mert néha rájövök, hogy mi az magyarul, amiről beszél, de sokszor fogalmam sincs, és pesze még néha latin és görög szavak is belekeverednek az előadásába, amivel nem nagyon könnyíti meg a helyzetemet.
Ezután hazavánszorogtam, visszautasítottam egy kedves meghívást egy "shakti" (tantrikus nők)közös evésre, főztem magamnak egy kis spagettit, leöntöttem rántottával, megettem egy kis ubisalival (uborka, só olaj és fokhagyma) és lefeküdtem. Ja, azt elfelejtettem leírni, hogy hazafelé, egy kedves ír osztálytársam megkérdezte, hogy vagyok, és, csak addig birtam vele sírás nélkül beszélgetni, amíg megtettük a 100 méter közös utunkat, aztán szétváltunk, és azonnal elbőgtem magam. És aztán még jónéhányszor ebédfőzés közben is, és csak sajnáltam magam, és azt mondogattam, hogy elegem van, haza akarok menni, hagyjanak engem békén ezzel a rengeteg tudással, már semmi, de semmi nem fér bele a fejembe, bedugultam, kész.
Aztán erőt vettem magamon és még elmentem a délutáni órára, mert ilyenkor valaki osztálytársam tanít, és őt meg támogatni kell, már csak a jelenlétemmel is. Deo tanított, egy édes Indiai eredetű fiú, végighallgattam az előadását, ami nagyon jó volt, aztán még próbáltam néhány napüdvözletet is megcsinálni, de a harmadik után kidőltem. Végigpihentem az órát. Az óra után elmentem egy masszázsra, utána meg fodrászhoz, gondoltam, ezek segítenek ebben a lelkiállapotban. Így is volt. Haza érvén, kicsit még kerestem a kapcsolatot az otthoniakkal az interneten, de nem sok sikerrel, és egyszercsak vendégem érkezett, egy tavalyi osztrák barátnő, aki most jött a szigetre, és egy nagyon jót traccsotunk. Mindent megtudtam, hogy mi történt az elmúlt évben vele, és a közös ismerőseinkkel, és ez nagyon üdítő volt. Meg az is, hogy ő tavaly csak baráti látogatásra érkezett ide, és alig tudtuk rávenni, hogy menjen be néhány jógaórára, és most meg újra itt van, és jógázni jött.
Mikor elment, lefeküdtem, és ma reggel még egy kis nyomással a fejemben ébredve ültem kint a teraszon és azon gondolkoztam, hogy mi van velem. És rá is jöttem, hogy melyik változás rengette meg a megrendíthetetlennek tűnő lelkesedésemet. Ezen a héten változott annak a tanárnak a személye, aki a legtöbb időt tölti velünk. Eddig Jason volt, egy gyönyörű Adonisz, aki nemsok mindent csinált, csak nagyon szeretett minket, teljesen alárendelte magát a mi szolgálatunknak, figyelmes volt, és csak a lényével segített bennünket lelkesnek maradni a nehézségek ellenére. Mellékesen persze nagyon jó jógaórákat tartott, szép férfias hangján tanította az ászanákat, készségesen válaszolt a kérdéseinkre, és láthatólag büszke volt ránk (hogy ez az ő okos és ügyes csapata)Most egy új tanárunk van Manu, egy Belga fiú, láthatólag tapasztaltabb Jason-nál, de az órái szárazabbak, és az a valami nem árad belőle olyan intenzíven, mint az Adoniszból. Persze, lehet, meg fogom szokni, de azért most megint nagyon megértem a gyerekeket, ha nem szeretnek iskolába járni, ha a tánár, akivel olyan sok időt töltenek együtt, nem árasztja magából azt a VALAMIT (lehet, hogy szeretet?)
Szóval ma reggel, ott az erkélyen megintcsak megeredtek a könnyeim, de ezek már más ízűek voltak, mint a tegnapiak. Mert a hálám csalogatta elő őket. Hálás vagyok ennek a gyönyörű fiúnak, hogy ilyen, amilyen. És igazából megint az hatott meg, hogy megint megerősödött az a tudat, hogy az, hogy valamilyenek vagyunk, az már elég bizonyos embereknek körülöttünk, hogy jól érezzék magukat. És nem kell másmilyeneknek lennünk. Erre már nagyon régen rájöttem, de mindíg, amikor ez újra felbukkan, akkor meghatódom.
Ma vasárnap van, és azt tervezzük a gyarapodó magyar csapattal (már 4-en vagyunk, mert egy újabb meglepetéssel Andi is betoppant, kicsit meglepett, de mostmár nem is csodálkoztam annyira, mint amikor Évit megláttam. Lehet, ezt is meg lehet szokni, olyan, mintha itt lennék a szomszédban, és csak úgy ideugranak a barátaim meglátogatni.)hogy strandolunk a Battle beachen, ami ide kb egy fél óra taxizás és még egy másik fél óra motorcsónakázásra van. Én persze viszem magammal a tanulnivalóimat, de azért igyekszem kikapcsolódni. Kedden fogok tanítani, és az már nagyon közel van. Most nem izgulok annyira, mert a tegnapi sötét gondolataim közben az is felmerült, hogy ha nagyon rosszul szerepelek, akkor legfeljebb hazatanácsolnak, és most ennek örülnék a legjobban. Úgyhogy elengedtem az izgulást, és, most lehet, hogy ettől sokkal elengedettebb leszek. Meglátjuk...
Most várom a lányokat, csomagolok a strandoláshoz, és rátok gondolok, hogy nektek azért még mindíg nehezebb, mert fáztok is, körül vagytok véve a gazdasági válsággal meg a pénzromlással, és közben még ugyanúgy keresitek a legjobb megoldásokat, mint én, itt a meleg gondtalan pálmafás, bungalows, barátkozós Adoniszos valóságban. Legyetek eősek, minden elmúlik egyszer.
Szeretettel: Éva

Két hónap eltelt a háromból

Sikerült megtartanom az órámat, nagy szerencsém volt, ketten nem tudtak jelen lenni a társaim közül, és pont az a kettő, akinek nem nagyon birom a hozzászólásait. Szóval imáim meghalgattattak, a "gesztikuláló"-nak vízumot kellett hosszabbítania, a másik a kákán is csomót kereső meg csak úgy kimentette magát. Szóval minden lehetőségem adott volt, hogy sokkal jobban sikerüljön az órám, mint az előző, és mégsem így volt. Nem akarom, hogy úgy tünjön, mintha minden felelősséget valami külső körülményre szeretnék hárítani, de most meg az történt, hogy az óra előtt összefutottam egy barátnőmmel, aki egyébként pszichológus, és nagyon szeretjük egymást, és ő támogatásképpen csak annyit mondott, hogy nem baj, ha nem tudsz valamit, csak hagyd ki és menj tovább, mintha mi sem történt volna. Még azt is hozzátette, hogy ez is nagy művészet, kihagyni valamit és nem zavarba jönni. Én egyetértettem, és ezzel elkezdődött az óra. Mondanom sem kell, hogy rengeteg dolgot kihagytam (mintha mi sem történt volna)és utólag rájöttem, hogy egyszerűen kaptam egy fals parancsot, és azt teljesítettem. Nagyon csodálkoztam ezen a helyzeten, mert olyan dolgokat hagytam ki, amiket előzőleg már jól tudtam, és semmi más okom nem lehetett arra, hogy átugorjam, csak ez a kedves és bíztató hipnotikus parancs.
Úgyhogy most újrahuzaloztam a tudatalattimat, és most azt kell teljesítenie legközelebb, hogy amit tudok, azt mondjam is el. Asszem ez így jobb lesz.

A második vizsgán is túlestünk már, az jól sikerült, még jobban, mint az első, pedig nem sokat tudtam rá tanulni, csak a jegyzetekből, meg az órákon való figyelésből elég információm volt kiválasztani a helyes válaszokat. Még egy ilyen vizsga lesz, ha jól tudom, és még kétszer fogok tanítani, aztán már mehetek is haza.

Ma vasárnap van, kicsit lazítottam, kétszer is fürödtem a tengerben, egyszer délelőtt, egyszer meg a naplementében Évivel a barátnőmmel, aki meglepiből megérkezett két napja. Mit sem sejtve mentem a délutáni órámra, és egy olyan Kormosévifélét láttam üldögélni a jógaterem előtt. Hirtelen azt hittem, valami időutazáson vagyok, de az idő mellett a térrel sem voltam hirtelen tisztában. Nem hittem a szemeimnek, és amikor már egészen biztos volt, hogy nem álmodom, akkor még a biztonság kedvéért megkértem, hogy ne közelítsen, de akkorra már kiderült, hogy mégsem szellem.
Szóval mostmár hárman vagyunk itt magyarok, és nagyon büszke vagyok, hogy így gyarapodik a magyar Agamások száma. Anita már túl van a második osztályon, és ő hétfőn kezdi a harmadikat, Évi a másodikat kezdi holnap.

Ma sikerült palacsintát sütnöm, és ez mostmár azt is jelenti, hogy emiatt nem kell hazamennem, palacsintát itt is lehet sütni. Eddig ugyanis azt hittem, hogy csak az Orlóban lehet. Igaz, hogy a kakaót, mint olyat itt nem ismerik, vagyis a nescacao-t,
meg a Hugomama-féle baracklevárt sem lehet itt előállítani, és tejföl sincsen, de meghintettem egy kis parmezán sajttal, és az édeset meg papyával és mézzel töltöttem meg, és fenséges volt.

Most érzékelem, hogy azért elég sokminden befért ebbe a pihenőnapba. A fent leírtakon kívül még tanultam is vagy két órát, meg egy kineziológia oldást is csináltam egy csoporttársamnak, és a sötétedés után még elszántam magam egy masszázsra, aztán kettő lett belőle, mert a thai masszázs után még kértem egy talpmasszázst is, és így lett mostmár késő este.

Megyek is aludni, holnap kezdődik újra a hétköznapi hajtás, de azért ne sajnáljatok annyira.