Megérkezés, átállás

Sziasztok,

Kezdek észheztérni az utazás után. Hááát, ez nem volt semmi! Még Bangkokig elég rendesen eljutottunk, (a repülő és én), de ott aztán kezdtem nagyon fáradtnak érezni magam. Többedmagammal kb másfél órát ácsorogtunk becsekkolásra várva egy pult előtt, ahova nem jött senki. Aztán mégis jött, és bejutottunk, és ezután már csak másik másfél órát töltöttem félájultan a váróteremben. Hideg fémszékeken végigdőltem és próbáltam elszunnyadni. Asszem sikerült is de nem biztos. Felbotorkáltam a Ko Samui repülőre, lezuttyantam az ülőhelyemre és újra elnyomott az álom. Ez rövid út volt kb 1 órás, alig emelkedtünk fel, már fordultunk is lefelé. A náthás füleimnek nem nagyon tetszett ez a fel-le repkedés, de ahhoz képest, amit vártam elég jól viselkedett.Nyeldekeltem, rágóztam, ásitoztam, stb, és így mindíg kidugult. KO samuiban,ezen a cuki reptéren (leginkább egy legovárosra emlékeztet, de legalábbis egy jól berendezett kellemes vendégfogadóra)azzal fogadtak, hogy újabb másfél órát várjunk, amíg a taxi-busz kiszállít minket a kikötőbe. Ez így megint elég kétségbeejtő volt abban az állapotomban, amikor már csak egy ágyra vágyom, de itt már találkoztam egy nagyon rokonszenves lánnyal, akivel együtt végezzük majd a tanfolyamot, és jól széttraccsoltuk a fejünket egy kis étteremfélében friss kókusztejet szürcsölgetve.Ő kanadai és Abbey-nek hívják (ez lehet, hogy téged nem érdekel, de én minden egyes megjegyzett névre igen büszke vagyok, csak azért írom ide is)Aztán, mikor eljött az idő elszállítottak a kikötőbe minket, a kisbuszon újabb barátnőre tettünk szert, (persze az ő nevét már elfelejtettem), ő ausztrál és csak úgy utazgat, ő már 62 éves (nagyon öreg, ugye?) úgyhogy kikérdeztem, hogy milyen volt 60-nak lenni, és olyasmiket mondott, hogy semmi különös... Őt nehezen értettem mert ezek az ausztrálok nagyon kifacsarják az angolt, aztán, ha még jókedvük is van, és beszéd közben nevetgélnek, meg elharapnak néhány szót, mintha nekem tudnom kéne a befejezést, akkor aztán nagyon bután tudok viselkedni.: Én is vihogok, vagy visszakérdezek valamit, és ezzel teljesen megzavarom a hangulatát...
Egyébként emiatt izgulok leginkább,hogy született angolok, amerikaiak és ausztálok lesznek túlsúlyban a tanfolyamon, és nem fogom őket rendesen érteni. Na mindegy, meglátttttyuk!
Aztán hajózás kb fél óra. hatalmas hullámzás, gyönyörű táj, kellemmes társaság. Ja, azt még nem mondtam, hogy a kikötőben is aludtam egy sort: egy puha márványlapon végighevertem és azonnal elnyomott az álom. Érdekes, hogy ebben az állapotban nem számít semmi sem.(keménynek)
Még egy utolsó jármű, egy taxizás következett, ez is kb fél óra, és begördültünk a híres ANANDA RESORT-ba. Itt elvileg engem egy bungalow-val vártak, de nekem kellett várni a tulajra, aki valahol a városban kódorgott, és amikor megérkezett, kiderült, hogy a lakó még legalább két napig nem akar kimenni a házamból, így addig egy szobában szállásot el. Gondolhatod, hogy azonnal elfogadtam, becuccoltam és elfoglaltam a nászágyat, és azonnal elaudtam. Ekkor úgy délután 3 felé lehetett, és én 9-ig aludtam, majd 10-től újra reggelig. Reggel meg felébredtem, és felkeltem úgy fél 8 tájban, de tényleg csak azért, mert reggel volt, a fejem zúgott, a szemem kb másfél milliméterre volt nyitva, és igazán nem voltam magamnál. Meg kellett néznem a tükörben, hogy ki ez, és még akkor sem jöttem rá.
Emlékeztem, hogy tavaly milyen jókat úsztam reggelente a kis kerti medencémben, most egy porcikám sem kívánta, de mégis megpróbáltam. Néhány kört úsztam, aztán kijöttem, nem láttam értelmét. Ismered ezt az állapotot? Semminek nincs értelme! még az olyan dolgoknak se, amiknek valójában van. Tudod, hogy van, de most.... nincs! Vissza a szobába, fürdőruha le, zuhany, öltözés. Kotorászás a bőröndbe, mert persze nem pakolok ki erre a kis időre. Meg ebben a szobában nincs is, hova pakolni. Majd a bungalow-ba. Addig majd mindíg bányászok. Ennek sincs értelme. Meg annak sem, hogy kipakoljak. Aztán, ahogy a telefonomat néztem, nincs-e valami üzenet rajta, látom, hogy fél 2 van. Szóval ez a baj! HOgy a belső órám még csak ott tart! Végül erre ment rá a napom, hogy valahogy utánamállítsam a belső órát. Kószáltam, nézgelődtem. Betévedtem a jógaterembe, láttam, hogy ott valaki nagyon csinál valamit, mondtam neki, hogy én csak nézem, hogy mi változott tavaly óta. Persze, csak nyugodtan nézelődjek, mondta ő és folytatta a munkáját. Kisvártatva észrevettem, hogy takarít, és megkérdeztem, hogy tudok-e segíteni. Szóval innen kezdve értelme lett a dolgoknak.
Mindíg rám bízott valami nagyon összetett-komplikált feladatot pl. hogy rakjam le ezt a polcot, és töröljem ki, vagy, hogy szedjek ki mindent ebből a dobozból, és rakjam úgy vissza, hogy az is beleférjen, ami benne volt, meg még más is, meg hogy a felstószolt iratokat rakjam be sorba egy iratrendezőbe. Felemelő volt. Pont az én állapotomhoz találták ki ezeket a teendőket. Megkért, hogy ne gondolkodjak, ne akarjak új rendszereket kitalálni, vagy átrendezni a terepet a saját izlésemnek megfelelően, és ez más körülmények közt igen rosszul esett volna, de itt és most pont erre volt szükségem. Igy aztán megint eltelt másfél óra, és én kezdtem megint bízakodni abban, hogy az életnek mégiscsak lehet valami értelme. Kicsit tisztult a fejem is, nomeg az idő is nekem kedvezett, talán akkor már otthon is reggeledett...
Ettem egy nagyon finom tésztás zöldséglevest. Ez a kedvenc levesem itt, akár naponta többször is megenném. Átlátszó leves, sárgarépa, káposzta és bébikukorica van benne, és ropog, szóval nincs átfőve, rengeteg finom levestészta benne, és a végén a tetejére valamilyen friss zöld levelet és átnyomott, frissenpörkölt fokhagymát halmoznak. HMMMMMMMM!

Ebéd után, mit gondolsz, mit csináltam? Igen. Újra aludtam egy sort a szobácskám előtti kis teraszon a hemokban (függőágy) Ugye most irigykedsz? Nem csodálom. Az valami fenomenális! Mint az anyaméhben.
Ébredés után mentem jelentkezni a holnap kezdődő detox programomra (itt így hívják a tisztítókúrát)Erről majd később mesélek, ha már csinálom.
Most 11 óra van itt, és még csak azt mesélem el, hogy ma este volt az előző csoportnak a záróceremóniája, részt vettem rajta, és már nagyon otthon kezdem magam érezni. Ott már összefutottam más osztálytársakkal is.

Lehet, hogy ez most kicsit hosszúra sikerült, És elolvastam, hogy ne nagyon legyen benne hiba, és látom, hogy semmi érdekeset nem tudtam írni. Remélem, azért nem nagyon untatlak ezekkel a részletekkel. Az a jó ebben a blogban, hogy ha kinyitod és elolvasod, az már a te felelősséged. hogy ezzel töltöd a drága idődet. Van olyan érzésem, hogy ha elkezdődik a suli, akkor nem fog sikerülni mindíg írnom, (vagyis, hogy egész nap írni fogok, és nem tudom marad e még tinta bennem.) Úgyhogy nyugodtan osszátok be az olvasást.
Nagyon örülök a válaszoknak a megjegyzéseiteknek,hogy hallok híreket otthonról, még nem tudom, hogy azokra külön-külön hogy kell válaszolni, de majd azt is kiagyalom valahogy, vagy megkérdezek valami blogíró szakértőt itt.
Most búcsúzom mára sziasztok.